Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Miles Transylvanicus: A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta
A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta 651 sál egjóitt pusztul Zelea-Codreanu is. Aztán jönnek az 1940-es események és most a poraiból feléledett Vasgárda söpri el n. Károly diktatúráját. Egyre ritkulnak az ortodoxia útjában álló akadályok. Az egyetlen válságos pillanat akkor következik el, amikor a Gárda Zelea-Codreanu szenttéavatását követeli és a pátriárka a kérést kereken elutasítja. Négy hónapon keresztül néz a Gárda farkasszemet a főpapi karral. Az alsópapság ugyan híven kitart még a Gárda mellett, a magas klérus azonban tisztán látja a helyzetet: tudja, hogy elkerülhetetlen az összeütközés Antonescuval. A mór tehát mehet; mennie kell, mert nem engedelmes szolgája többé az ortodoxia akaratának, „tradicionalizmusa“ egyre vörösebb színt kezd ölteni. Mellesleg pedig Antonescu mellett áll a hadsereg s nem kétséges, ki fog felülmaradni az összecsapásban. Mindennél fontosabb a visszaszerzett pozíciók megtartása. A reverenda fölé vett zöld ing kellemetlenül akadályozza a szabad mozgást. LELKI EGYENSÚLYTALANSÁG. Külső és belső, politikai és gazdasági érvek egész seregét lehetne felhozni e gyorsütemű változások közvetlen indító okainak megvilágítására. Az igazi, végső ok azonban mélyebben van: a román lélek egyensúlytalanságában, mely hol a nemzedéki ellentétek, hol a nacionalista tobzódás, hol a múltban való elmerülés, hol az újszerűség lázas keresése, hol a mértéktelen önbizalom, hol a tehetetlen összeroppanás formáját ölti. A szellemi életben pedig hű tükrét leljük ezeknek az idegen szemlélő számára bizonyára érthetetlenül váltakozó metamorfózisoknak. Mert az a román szellemiség, amely a húszas évek elején még a francia forradalom nagy eszményeitől megbűvölve bontogatja szárnyát és fuvolázó humanizmussal veszi védelmébe az ország kisebbségeit a politika túlkapásaival szemben, tíz évvel később már elől jár a nacionalista izgatásban, s történelmi jóvátételt, faji elsőbbséget, gazdasági imperializmust és társadalmi elkülönülést hirdet. Lehetetlen fel nem fedezni az ortodoxia jellegzetes hangjait e harsány kórusban. A román óhitű egyház hiánytalanul érvényesíteni kívánja a maga történeti tapasztalatait és ezek a tapasztalatok azt mondják, hogy a nemzet megváltása, ereje és boldogulása az ősi hit sáncai közötti légmentes elzárkózásban van. Valóban, viszontagságos századok folyamán ez az elkülönülés adta az ortodoxia és egyben a román nép erejét. Török, német és magyar uralom alatt a bizánci egyház éles elha- tároltsága, minden életmegnyüvánulásra kiterjedő merev törvényei tartották egy akolban a politikailag szervezetlen románságot, öncélú, zárt nemzeti egyházzá lett így. Még csak nyomot sem hagyott rajta a katolicizmusnak és protestántizmusnak a szociális fejlődéssel lépést tartó, s a határok feletti testvériséget hirdető univer- záüzmusa. önmagába zárkózva alkotta meg sajátos világképét, alig ügyelvén a külső világra, amelyből egyedül a tartalmát vesztett orosz és a metafizikává légiesedett görög ortodoxia behatásait engedte magához. Történeti emlékezete Ripp van Winkle-ként ébredt meg és vált irányító tényezővé abban a román államban, amely-
