Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Makkai János: A politikai boldogság-rendszerek
A politikai boldogság-rendszerek 619 doggá akarják tenni, a valóságban azonban mindig csak egy zárt közösség számára épitenek boldogságrendszert. Az úgynevezett »nemzetköziség«, amely a különböző internacionálékban teljesedett ki, ugyancsak nem a világ összes népeire és nemzeteire kiterjedő boldogság-idea, hanem csak minden nép és nemzet egyes osztályainak szánt boldogságrendszer. A marxizmus nem ismeri el a nemzeti kollektívum mindenekfelettvalóságát, sőt annak elpusztításáért küzd. Ugyanakkor a nemzet helyett egy más embercsoportot tart az egész földön boldogítandónak: a munkásságot, a proletariátust. Ez a hiedelem abból a primitív életérzésből keletkezett, hogy a pro- letáriátus sorsa a földön majdnem mindenütt »egyforma« és ugyanakkor a világ gazdasági vezetőié, a kapitalistáké is az. A hiedelem ennélfogva a kizsákmányolás elleni küzdelemben kulminál, boldogságrendszere pedig a »kizsákmányoltak« számára hirdet új világot és jobb jövendőt. A termelőeszközök kisajátítása, a tőkének köztulajdonba vétele, a mindenkire egyformán kiterjedő munkarend- szer és a szociáldemokrácia és a kommunizmus minden elve a munkásosztály boldogságát tárja a hívő elé, mert az egész életet a két- kézi munkás életérzésén keresztül szemléli. A boldogság-ideál ebben a hiedelemben az, hogy a munkás legyen a társadalom vezető és uralkodó rétege, és az ő életszínvonala úgy javuljon meg, hogy ez az osztály egyre nagyobb szociális biztonságban, egyre kevesebbet legyen kénytelen dolgozni, egyre nagyobb bérfizetés ellenében. A marxizmus tanai bármily tudományosak és komplikáltak lehetnek, — a hívők tömegében ilyen egyszerű formában élnek. Az egész boldogságrendszer kifejezetten egy osztály életvágyaihoz van szabva, főleg az élet materiális oldalát tartja szem előtt és a munkás, a béren, a szociális biztonságon és a civilizációs javakon kívül más boldogságeszméket úgyszólván nem is ismer. Vágya az, hogy egy kisebbség (az ipari proletariátus) életszínvonalára kényszerítse az egész társadalmat. Fölemelje azokat, akik még e színvonalat nem érték el, viszont leszorítsa azokét, akik azt már meghaladták, mert hisz ezt »igazságtalanul«, kizsákmányolással érték el. Idealistáik és szellemi vezéreik a boldogságeszme szolgálatában hiába hirdetnek magasztos emberi elveket, az őket követő tömeg életérzése mindig elsősorban az önzés érzéskörével van áthatva, ami forradalmi mozgalmaikban nyilatkozik meg rendkívüli erővel. A munkást a társadalom nyugdíjasává akarják tenni. Az élet minden jelenségében a munkaadó és a munkás viszonyát fedezik fel, holott az emberiség korántsem e két rétegből áll. Minden más társadalmi osztál3d; magukba akarnak olvasztani, vagy forradalmaik alkalmával a felsőbbeket kiirtani. Boldogságrendszerük tehát éppoly szíík horizontú, önző és még alacsony színvonalú, mint a legkisebb nemzet soviniszta nacionalizmusa. A FAJI BOLDOGSÁG RENDSZERE Emberöltőnk alatt terjedt el Európában a faji boldogság hiedelme. Ezt az irányzatot éppúgy pszichológiai valóságnak kell elfogadni, mint a többit és ebben a tekintetben teljesen lényegtelen. V-
