Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Pongrácz Kálmán: Az első cseh emigráció és a magyar kérdés
Az első cseh emigráció és a magyar kérdés 611 ütközött az elnyomás, mert — Magyarország is a Bécs által elnyomott országok közé tartozott. Ezt maga Masaryk szintén beismeri: „Igaz — Írja, — hogy a török veszedelem uniót létesített 1526-ban Ausztria, Csehország és Magyarország között; de épp oly igaz, hogy az osztrák Habsburgok mihamar visszaéltek az unióval és elnyomták Csehországot és Magyarországot.“ Majd a kiegyezésről szólva: „A magyarok, akiket a meggyengített Habsburg-ház ismét kegyeibe fogadott, sőt kedvükért Ausztriát dualisztikus monarchiává alakította át, 1867 után szintén vállalták a Németországtól rájuk rótt szerepet, úgy, hogy Poroszországnak ilyen módon az egész ötven- milliós monarchia rendelkezésére állott.“ Magyarország így nemcsak azért nem tudta elnyomni nemzetiségeit s közöttük a szlovákokat is, mert a többi európai államhoz hasonlóan a XVUl. századig nem ismerte a modem értelemben vett nemzeti eszmét, hanem azért is, mert önmaga is a németektől s törököktől hosszú időn keresztül el volt nyomva. Még Mária Terézia is, aki trónját nagyrészt a magyaroknak köszönhette, az örökös tartományokat — Ausztriát és Csehországot — iparosította Magyarország rovására. Mikor nyomhatta volna el tehát a magyar nemzet nemzetiségeit? A patrimoniális katolikus királyság nem ismert nemzetiségeket, csak osztályokat. A hitújítás mozgalmának elterjedése előtt Magyarország 1526-ban a török zsákmánya lett s belőle csak északi csücske maradt meg a Habsburgok kezén. Ettől kezdve hol török, hol német hadak dúlták az országot egész a török kiűzéséig, ami véglegesen csak a XV111, században következett be. n. József császár már meg sem koronáztatja magát és ger- manizálni akarja az egész birodalmat, kíméletlenül szembe szállva a magyarok minden rendi vagy nemzeti követelésével. Centralizáció felé hajló utódai is mellőzik a magyar kívánságokat s így csak 1844-ben sikerül a magyar országgyűlésnek a latin nyelv helyett a magyart tenni meg hivatalos nyelvvé. 1849-ben viszont már beköszöntött újra a közel két évtizedig tartó újabb elnyomás, amikor ismét a magyar lett hazájában a legelnyomottabb elem. Az ezeréves elnyomásból így maximálisan és leg^rosszabb esetben is csak az 1867-től 1918-ig terjedő időszak maradhat meg, vagyis kerek számban összesen ötven év! Ha ezalatt az idő alatt a magyarországi kisebbségeket érte is alkotmányjogi vagy közigazgatási sérelem, viszont a nemzeti szempontokat negligáló, liberális hivatalos politika következtében gazdaságplag ann3Úra megizmosodtak, hogy nemcsak számban, földbirtokszerzésben, valamint ipari és kereskedelmi téren törhettek előre, hanem kulturális vonatkozásban is, aminek eredményeként úgy román, mint szerb részről magyar területről indult el az öntudatraébredési és egyesülési mozgalom; hiszen az itt élő nemzetrészek műveltebbek és vagyonosabbak voltak, mint maguk az anyaországiak. Ha pedig végül elfogadjuk Masaryk és Benes tételét, hogy a Habsburg-birodalom a német egység megvalósulásától kezdve függetlenségét teljesen elvesztette s olyan politikát volt kén3d;elen űzni, amelyet számára „Berlin előírt“ — akkor éppen cseh részről nyert cáfolatot teljes terjedelmében az ezeréves magyar elnyomás meséje . . .
