Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Bárdossy László: A váradi egység
A váradi egyezség 587 amely majdnem az egész országot tűzzel-vassal pusztította, de e mellett belső gyűlölködés, fosztogatás és öldöklés is annyira sújtotta, hogy végül még az ellenség is m^sajnálta. Magyarországnak ebben a helyzetében és ennyi bajban sem szűntünk meg soha barátaink, a különböző keresztény fejedelmek s^tségével munkálkodni a békéért és a jó barátságért magunk és a fenséges római király között, amit megerősíteni segített Lengyelország királya, mindkettőnk barátja és rokona. Ilyen és hasonló törekvések kudarca után most végre Isten akaratából és kegyelméből felderült a nap Magyarországra, amikor is ügyünket a legszentebb és legkiválóbb katholikus fejedelemnek. Károly úrnak, a rómaiak császárának stb. stb. színe és döntése elé terjesztjük; az egész kereszténység feje elé, akitől Isten után egyedül remélhetjük Magyarország megsegítését az ő irányításával és legfőbb hatalma alatt. Ezért küldtük ö császári és kathoUkus felségéhez három évvel ezelőtt követeinket és tanácsosainkat (itt következnek a nevek) Nápolyba, másfelől Ö császári felsége kérésünkre hasonlókép hozzánk Váradra irányította követét (itt következik a név) a béke megkötésére... Ö császári felsége mindenkor annjü jóságot tanúsított a kereszténység ügyével szemben s ez ország üdvét és szabadulását ületően annjd gondosságot mutatott, hogy először a jó Isten kegyelmében s ez után a császár erejében, hatalmában, valamint nagy tekintélyében bízva, nem haboztunk barátságos, jóakaratú és igaz keresztény fejedelemhez méltó buzdítására és tanácsára ezt a sok baj között vég^veszélyben forgó országot Isten után az ő gyámságára és védelmére bízni. Reméljük, hogy ő császári felsége lesz az, akinek erényei és ereje által ez a mi országunk nemcsak kiszabadul az ellenség torkából, hanem rövid idő alatt visszajut előző állapotába és virágzásába. Hyen meggondolástól és reményektől vezettetve lelkiismeretünk és meggyőződésünk sugallatára királyi hatalmuk teljességével úgy határoztunk, hogy ... azoknak a vigasztalására és megnyugtatására, akik enn5Ú bajon és megpróbáltatáson estek át, nemkülönben dicső országunk üdvére, védelmére, felszabadítására, valamint szabadságainak fenntartására ... a lundi érsek úrral, aki itt mind ö császári és katholikus felségének, mind a római király ő fenségének teljhatalmú követe ... a békét, a barátságot, a, testvériséget és szövetséget — amely után oly régóta vágyódunk — megkötöttük, megerősítettük és megállapítottuk.« Tisztán jogászi szemmel nézve, a császárra háruló kötelezettség érvénye nem lehet vitás. Nyilvánvaló az is, hogy nemcsak úgy »rántották bele« a szerződésbe, hanem ő maga akarta a megegyezést. Az ő megbízottja kötötte; fivére ügyéről volt szó, akitől nem szívesen tagadta meg a támogatást s végül — a valóság világában ez a legfontosabb — nyugalmat akart a keleten, nehogy a birodalom erőit esetleg elvonják számára hatodrangú bonyodalmak s szándékai ellenére kénytelen legyen közbelépni. De éppen ebben rejlett a gyökeres különbség a szerződő felek szándékai és felfogása között. Ferdinánd azért akart nyugalmat, hogy később annál biztosabban tehesse rá a kezét Magyarországra, amihez szüksége volt a császár és a birodalom hathatós segítségére.
