Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 9. szám - Nagy Géza: Az EME besztercei vándorgyűlése

562

Magyar Figyelő

valók. Az emberi és magyar fejlődés azonban ebben az irányban halad s ha a reformok alapját az ön- magiikhoz veQó hűségben, a reformok célját pedig a magyarság kiteljesedésében látjuk, úgy nem szabad megijednünk a nagyobb távlatoktól sem. Ez azonban nmn jelenti azt, hogy a mának a reformjaival ne most kellene foglalkozni s a holnap reformjait ne most kellene előkészíteni s főleg hogy ne kellene már most azt a részt megvalósítani, ami a termelési érdek és a háborús erőfeszítés sérelme nélkül már most megvalósítható. ‘ ‘

*

„A magyar reform célja, hogy a magyar nép ebben az országban foglalja el végre méltó helyét, találja meg gazdasági és művelődési felemelkedésének lehetőségeit.“

AZ EME BESZTERCEI VÁNDORGYŰLÉSE

Azok, akik Erdély egy részének felszabadulásától az egész ország közszellemének jelentős megújulását várták, nem egyszer bizonyos elégedetlenséggel állapították meg, hogy a felszabadult Észak-Erdély az elmúlt három év alatt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Nem szólott bele hatásosan az ország politikai, gazdasági, társadalmi és közművelődési életébe, s a honvédség bevonulása alkalmával annyit hangoztatott erdélyi szellemet az erdélyiek elmulasztották töretlenül megtartani és érvényesíteni. Az elégedetlenkedők elfeledték, hogy a honvédség bevonulásakor az erdélyi szellemet és a szükséges magyar belső átalakulás szempontjából való fontosságát nem az erdélyi magyarok hangoztatták, hanem azok, akik a nemzeti megújulás vágyától és bizonyos romantikus történelemszemlélettől áthatva léptek a felszabadító honvédséggel együtt a visszatérő keleti és erdélyi részek földjére. Tagadhatatlan, hogy mi, erdélyiek is kezdetben hajlandók voltunk hinni ebben a nekünk szánt azonnali döntő közéleti szerepben, mert csak egészen nagy körvonalakban sejtettük, hogy mit is jelent a valóságban jogilag, közigazgatásilag, gazdasági, közművelődési és társadalmi szempontból egy elszakított országrész visszatérése az ország testébe. Csak rendre-rendre derült ki, hogy mennyi elvégzendő feladat vár még az államra és magára a felszabadult Észak-Erdélyre addig, amíg teljessé válik a >visszatérés« és helyreáll az a belső, szerves egység, amelyet több mint két évtizeddel ezelőtt erőszakosan megszakított a trianoni békeparancs. És csak ma látjuk igazán, hogy mekkora utat kellett megtennie az erdélyi magyarságnak és minden intézményének addig, amíg a tagadhatatlanul új magyar történelmi helyzetben önmagát, kisebbségi tapasztalatait, eredményeit és életének minden vonatkozását újraértékelte, az elnyomatástól meggyengült és szétporlasztott kereteit újraszervezte, s lassanként abba a helyzetbe jutott, hogy egyre nagyobb tettvággyal és önbizalommal bclekapcsolódhassék az egyetemes nemzeti munkába.

Ezt az utat kellett megjárnia az elmúlt három év alatt az erdélyi magyarság legrégibb tudományos, közművelődési intézményének is, az ország második legnagyobb múzeumát, az Erdélyi Nemzeti Múzeumot fenntartó Erdélyi Múzevun-Egyesü- letnek is.

Az első év látszólagos mozdulatlansága után a második évben egymásután nyíltak meg az Erdél5Ú Nemzeti Múzeum tárai a tudomá-