Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 8. szám - Polónyi Nóra: A román propaganda hatása Nyugateurópa közvéleményére
500 Polonyi Nóra James Bryce, akik előkelő származásuk s közéleti tekintélyük által nagy mértékben elősegítették a román kérdés népszerűsítését az angol közvéleményben J 9 Az oxfordi egyetemi tanárok és tanulók például nagyszabású meetingen nyilvánították ki románbarát érzelmeiket. E meetingen, s általában az angol közvélemény megnyerésében az említetteken kívül nagy szerepe volt még Jeanne Derhomme kisasszon5m.ak és W. R. Morfillnak, akik Moroianu szerint kitartó igyekezettel, áldozatkészséggel és meleg érdeklődéssel segítették a románokat céljaik elérésében.^® Németországban a Deutsche Schulverein-ok karolták fel nagy megértéssel a Liga céljait. Wattenbach professzor és Helen Engel tanárnő támogatták a román törekvéseket s előadásokkal igyekeztek új barátokat szerezni a németség köréből a román ügy számára. A nagynémet és antiszemita irányú hírlapok, élükön a berlini Kreuz- zeitung-gal, a legnagyobb szolidaritást fejezték ki a román törekvésekkel szemben. Ausztriában az osztrák keresztényszociálista párt vezére, Lueger bécsi polgánnester, a bécsi városházán és a román parlamentben is hevesen harcolt a magyarság ellen s tüntetőén kifejezésre juttatta románbarát érzelmeit és szoros román kapcsolatait. A keresztéuy- szociálista párton és újságokon kívül itt főleg a klerikális és antiszemita színezetű lapok és politikai pártok rokonszenvét sikerült megnyerni, akik az erdélyi román újságok, főleg a Tribunából átvett cikkeikben hevesen keltek ki az állítólagos magyar nemzetiségi elnyomás ellen. A ROMÁN IRREDENTA ESZKÖZEI A LIGA CULTURALÄ által megkezdett, irredenta jellegű rendszeres izgatásnak legfőbb eszközei azok az emlékiratok voltak, amelyeket a románság a 90-es évektől kezdve terjesztett a megfelelően előkészített nyugateurópai közvélemény elé. Ezek közül az első memorandumot az 1891. évben a Liga ösztönzésére a bukaresti ifjúság adta ki román, olasz, francia és német nyelven s a »jövő embereit«, az egyetemek ifjúságát igyekezett megnyerni a román nemzeti törekvések megértésére és támogatására.^* A román törekvéseket e Memorandum valóban nagy lépésekkel vitte előre. Az egyoldalú román felvilágosítások állításait minden Az angol politikusok csupán román szempontú tájékozódására jellemző példa lord Fltzmaurice állásfoglalása az erdélyi viszonyokkal kapcsolatban. A londoni Pali Mail Gazette hasábjain közölt cikksorozatában kifejtette, hogy csak a magyar politikát okolja azért, amiért az erdél3Ú nemzetiségi viszonyok állandóan felborulással fenyegetik Európa békéjét. G. Moroianu 1. m. 16. 1. G. Moroianu i. m. 19. 1. I. Lupulescu i. m. 8, 11. 1. Henri Gaidoz: Les Roumains de Hongrie. Revue de Paris, 1894. 22. 1. A Memorandum címe: Memoriul studentilor universitari románi privi- tőre la situa^iunea románilor din Transylvania 9Í Ungarin. Rucure^ti. Tip. Carol Göbl. 1891.