Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 8. szám - Polónyi Nóra: A román propaganda hatása Nyugateurópa közvéleményére

498 Polónyi Nóra pontjából, mert ennek kapcsán érte el az erdélyi és anyaországi ro­mánság a szolidaritásnak azt a fokát, amelytől kezdve már mindig együttesen, egymást támogatva igyekeztek a közös cél, Nagy-Romá- nia megvalósítása felé. A Liga pedig az Ökirályság hivatalos tényezőitől erkölcsileg és anyagilag egyaránt támogatva már megalakulásától kezdve elis- merésreméltó buzgalommal és ügyességgel tett eleget kitűzött programmjának. A bukaresti központi szerv körül alakult belső tagozatai, amelyek az összes románok nemzeti öntudatát és az összetartozás érzését ápolták, épen olyan eredménnyel végezték fel­adatukat, mint a propagandatevékenységgel megbízott külföldön létesített fiókok. A párizsi, berlini, antwerpeni és liégei szekciók szívós kitartással és fáradhatatlan buzgalommal igyekeztek a kül­földi közvélemény rokonszenvét megnyerni. Munkatársaik, akik elsősorban a külföldön tanuló román egyetemi hallgatók soraiból kerültek ki, vitaülések kereteiben tárgyalták meg a propaganda leg­célravezetőbb módozatait. Megbeszéléseik eredményeképen valóban sikerült mozgalmuknak olyan színezetet adni, amellyel azután az összes külföldi nemzetek rokonszenvét megszerezték. Egyéni célok­tól távol, a románok »csak méltányos és igazságos harcot harcol­nak, amikor az ármányos és hazugsággal dolgozó magyarság ellen fellépnek. Kötelessége tehát a románoknak, akik a nyugaton ural­kodó élvek, a nemzeti eszme és kultúra nevében cselekszenek, hogy a magyar hazugságoktól félrevezetett külföldet saját érdekükben felvüágosítsák.. A Liga legfőbb ügyessége azonban abban rej­lett, hogy minden nemzettel szemben megtalálta azt a hangot és szempontot, amely által sikerült együttérzésüket számukra bizto­sítani. Felismerték az egyes nemzetek »rokonszenvét« iránsútó mé­lyebb politikai érdekeket s ezeket minden országban a saját törek­véseikkel azonosnak tüntették fel. Németországban például a román propaganda a magyarságról, mint a hazai németség elnyomóiról be­szélt, Franciaországban pedig a magyarokat, mint a poroszok hűsé­ges szövetségesét mutattak be. Méreteit és elért sikereit tekintve a külföldi fiókok közül .a párizsi tagozat volt a legjelentősebb, amelynek eredményei elsősor­ban Moroianu György, a román propaganda egyik leghivatottabb iránjútója munkásságának tulajdoníthatók. Moroianu a belgiiuni közvélemény rokonszenvének megnyerése után rövid idő alatt Fran­ciaország barátságát és támogatását is megszerezte a román törek­vések számára. Tapasztalt és ügyes módszerrel az általa irányított Liga először a közvélemén5d; befolyásoló újságírókhoz és politiku­sokhoz szerzett összeköttetéseket, majd a legelterjedtebb napüapo- kat árasztotta el ismeretterjesztő cikkek tömegével, ösztönszerű megérzéssel ezeket az ismertetéseket később már kizárólag a ro­mánság számára megnyert külföldi újságírókkal íratták, ők csak a saját szempontjaik szerint átdolgozott és beállított anyagot szolgál­“ Ion Lupulescu: Raportul general despre activitatea comitetului central al Ligei pentru Unitatea Culturalä a Románilor. Bucure^ti, 1892. 17. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents