Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 8. szám - Hantos László: Változások a magyar nemzetgazdaságban
490 Hantos László ból gyengül és ez a szempont nehézzé teszi majd azoknak a feladatoknak az elvégzését, amelyet a háború után, a békegazdaságra való átmenet idején az iparra hárulnának. Az első világháború befejezése után a beruházásra fordított tőkék nagyrésze önfinanszírozás révén állott a magyar ipar rendelkezésére. Most, a háború folyamán, az árellenőrzés a vállalatok keresményét szigorú korlátok közt és nagy nyomás alatt tartja. Az ipar önfinanszírozására a pengő bevezetése óta (1925) 1938-ig 700—800 millió pengő jutott (vitéz Guotfalvy Domer Zoltán számítása). A háborús magyar ipar jelentős fejlődésére néhány érdekesebb adattal világítunk rá. 1943 március 13-án járt le az egymilliárdra előirányzott ötéves terv, amely az öt év alatt öt milliárdra bővült. A magánvállalatok férfi-tisztviselő létszáma 18%-kal, a női tisztviselőké 72%-kal, az ipari és kézműipari munkásság létszáma pedig 41%-kai emelkedett az ötéves terv keresztülvitele folyamán. A közéllátás terén Magyarországon nem lehetett bevezetni az általános érvényű jegyrendszert, amely mindenki számára egyenlő fejadagokat biztosít, mert arán3dalanul megnövelte volna a háborús fogyasztást. Általánosan csak a kenyér, a liszt, a cukor és a zsír (utóbbi csak a városokban) került eddig adagolással a fogyasztóhoz. A húselosztás, a burgonya és szappan adagolása ma sincs minden magyar városban jegyrendszerhez kötve. A kenyérgabona elszámolása a háború első két évében az elszámoltatás rendszerén nyugodott. Ez az eljárás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a körülmények hatása alatt a rekvirálás eszközéhez kellett nyúlni. Az egyéni elszámoltatás ugyan igazságosnak látszik, gyakorlatilag azonban nem lehet megnyugtató módon megállapítani, hogy mekkora a felesleg, ami igénybe vehető. Ezt a bizonytalanságot váltja fel a most bevezetett Jurcsek-terv kivetéses rendszere. A kivetési rendszer a szükségletekből indul ki. Magyarország ezzel a rendszerrel a mezőgazdaságba is bevezeti azt a tervszerűséget, amely a totáhs háborúban álló nemzet hadigazdálkodásának nélkülözhetetlen alapja. A magyar árpolitika a háborús gazdaság kezdetén a rögzített árakhoz ragaszkodott. A nyersanyagdrágulás és árúhiány később árpolitikánkat az előállítási árhoz mérten rugalmassá tette. Árszínvonalunk emelkedése kapcsolatban van a behozatali cikkek árának és a munkabérek általános emelkedésével is. Az állami kiadások a háború kitörése óta a nagyobb szükségleteknek megfelelően emelkedtek. Az 1938—39. költségvetési év 1.33 milliárd pengővel zárult, 1941-ben 2.8 miUiárd, 1942-ben 3.26 milliárd, az 1943-re előirányzott állami kiadások végösszege pedig 4.25 milliárd pengő. Természetesen 1938—39-ben még nem szerepeltek költségvetésünkben a visszatért területek. Az állami kiadások a nemzeti jövedelmek több mint 40%-át emésztik fel, ami világ- viszonylatban még igen kedvező arány. Külkereskedelmünk a háború folyamán általában jelentős aktívumokkal zárul. Az elmúlt évben több mint 200 millió pengő aktívummal zártunk, ez az összeg Németországgal és Olaszországgal
