Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 7. szám - Kéki Béla: Kolozsvár színházi és zenei élete
SZEMLE KOLOZSVÁR SZÍNHÁZI ÉS ZENEI ÉLETE AZ IDEI ÉVAD ELEJÉN kegyelettel emlékezett meg Kolozsvár azokról a nemes if jakról, akik százötven évvel ezelőtt »jádzó társaságot« alapítottak és úttörő vállalkozásukkal megteremtették az erdélyi nemzeti játékszínt. Feléjük száll első gondolatunk, a nemzet emlékezetében meg- dicsöült komédiások felé, kik nem is sejtették, — csak mi tudjuk, a késő utókor — hogy színbáznyitásuk az erdélyi játékszin megalapozásán túl az állandó magyar színjátszás kezdetét is jelenti. A dicsőséges kezdet és a dús hagyomány azonban, amelynek sok máig visszhangzó sikere Shakespeare-ciklusokban és magyar dráma-sorozatokban csúcsosodott ki, könnyen arra csábítja a bírálót, hogy a múlt nyomasztó nagyságához mérje a színház minden teljesítményét. (Sokan esnek manapság ebbe a tévedésbe Erdéllyel kapcsolatban: aki megfordul közöttünk, elvárja, hogy Kolozsvárt minden kapualjban csupa Bethlen Gáborral találkozzék, jóllehet a nagy fejedelem is egyedül állott, magányos nagyságként, a korabeli Erdélyben.) Ellene vagyunk annak, hogy a múltat minduntalan fenyegetésként olvassák rá a mai színházra. Rosz- szul felfogott kötelességteljesítés származhatík belőle, mint színházunk újjászervezése idején, az első esztendőben: a kötelezőerejű hagyomány úgy reánehezedett az akkori vezetőkre, hogy nagysietve teljesen elmerültek a történelembe, s hónapokon keresztül prózában és operettben egyaránt csak történelmi tárgyú darabokat mutattak be. Ezzel szemben valljuk, hogy a jól értelmezett hagyomány nem béklyókat rak reánk, hanem utat mutat és eligazít kételyeink közt. Színházi hagyományaink józan értékelése és a mai magyar színjátszás művészi követelményei adják kezünkbe a mértéket, midőn éwégi számvetés céljából szemügyre vesszük színházunk munkáját. SZÍNHAZUNK MOSORPOLITIKÄJÄT magától értetődően nemzeti színházi feladatok befolyásolják. A magyar és a külföldi klasszikusok s a magyar dráma fejlődésében állomást jelentő darabok nem hiányozhatnak a kolozsvári Nemzeti Színház játékrendjéről. Az új termésből a magyar problémákat megragadó és nemzeti szellemet sugalló műveké az elsőség, de a külföldi drámaírás java értékeit is közvetítenie kell színházunknak. Tömören szólva, magyart és vUágműsort kell játszania. Statisztikánkat forgatva, üyen számok beszélnek a lezárt évadról: két magyar klasszikus (Az ember tragédiája, Bánk bán) és két drámatörténeti fontosságú mű mellett (Csikós, Csalódások) két külföldi klasszikus állott a műsoron (Moliére Fösvénye és a tanáros szigor mellőzésével idesorolt Sasfiók), tehát négy magyarral szemben két idegen; hasonló arányban nyolc modern magyar dráma mellett négy külföldi került színre. Játékos szabályossággal váltakozó számok: mindig kétszerannyi magyar, mint külföldi. A modern drámák közül kimagaslott Tamási Áron Csalóka szivárványa, rokonszenvet ébresztett Zilahy új színműve, a Szépanyám, Kodolányi felújított Földindulása, Kovách Aladár Téli zsoltára. Illés
