Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Vita Sándor: A németek Erdély gazdasági életében
Magyar Figyelő 377 népi szervezetek helyett közönséges üzleti vállalkozásokká váljanak, magukévá téve az ország többi bankjainak kamat- és osztalékpolitikáját. A bankok a szász társadalom legszélesebb rétegeinek érdekeivel és életével voltak összefonva s feladatuknak a múltban a népi szolgálatot tekintették, 1918 után viszont ennek a tudata egyre halványul s az általános gazdasági morál sűlyedése következtében egyre távolabb kerülnek régi, nemes célkitűzéseiktől. Kedvezőbb volt a bankokénál az ipar fejlődése, hiszen Erdély számára, amely nyersanyagokban, tőkében, képzett mimkáselemben és üzleti szakértelemben a román ökirályságnál sokkal gazdagabb volt, a szinte kizárólag agrárius Romániában nagy ipari és kereskedelmi lehetőségek tárultak fel. Ez a szakértelem, tőke, munkáselem és szervezet azonban nem a románok kezében volt — Jinga panaszkodik, hogy ma is kevés a román érdekeltség az iparban — s így a román kormányok egyik legfontosabb megoldandó feladatuknak tekintették, hogy ezt az ipart megfosszák magyar vagy német jellegétől és románná tegyék. Mivel azonban ehhez nem állt rendelkezésükre a szükséges tőke, a kitűzőt célt csak erőszakosságig menő állami beavatkozással lehetett elérni. így indult meg a nacionalizá- lás jelszavával előbb a kisebbségi, majd általában az erdélyi gazdasági élet ellen az az eredményes hadjárat, melynek célja: az összes gazdasági erőknek Bukarestben való összpontosítása. Az erdélsn jellegű román nemzeti párt és a liberális párt között kiélesedő harcnak részben gazdasági rugói voltak; védekezés az ellen, hogy Erdély összes gazdasági javai a liberális párt tagjainak vagy intézményeinek birtokába kerüljenek. A Jinga által közölt adatokból arra kell következtetnünk, hogy ez a nacionalizálási folyamat nem járt teljes sikerrel. 1938-ban megvizsgálja 441 erdélyi részvénytársaság igazgatóságának, felügyelőbizottságának és cégvezetőinek — 3854 személynek — nemzetiségi összetételét. A románok száma mindössze 1079, a tényleges kereskedelmi vezetést végző 391 cégvezető között pedig csak 56. A románok számára valamivel kedvezőbbek ennél azok az adatok, amelyek a Romániához került magyar területek összes egyéni cégeinek nemzeti megoszlását mutatják. A 68.913 cég közül románnak volt tekinthető 23.631, egyéb nemzetiségnek 27.587, zsidónak 17.695. Az egész terület gazdasági életére vonatkozó nemzetiségi adata azonban nem sok van a szerzőnek, figyelemreméltóak azonban a Brassó helyzetét bemutató számok. A város lakosságában az 1941. évi nép- számlálás még mindig 27.600 magyart talál, igaz, a románok száma 47.600-ra em3lkedett, a szászok lélekszáma pedig 17.500. A város kereskedőinek és iparosainak nemzetiségi megoszlását Jinga az alábbiakban adja: 1916 1937 kereskedő magyar 73 453 román 77 424 szász 307 535 zsidó 86 276 iparos magyar 362 661 román 180 185 szász 405 587 zsidó 58 72 A román iparosok száma tehát, az állam támogatása ellenére sem emelkedett, s a szerzőnket is meggondolásra készteti. A brassói székhellyel bíró részvénytársaságok tőkéjében a szászoké a döntő túlsúly 65.7 %-os részesedéssel, a magyarok tőkearánya csupán 8.1%, a románoké 6.3%. S mégis Brassó nagyipara ma túlnyomóan románnak mondható, mert számos, többnyire állami jellegű s
