Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Szöllősy András: Magyar zeneírás
SZEMLE MAGYAR ZENEtRÁS ZENEIRÄSUNK KEZDETEI a XVII—XVIII. Századba nyúlnak vissza. A szerény és tapogatózó útmutatást ezen a téren a protestáns és katolikus énekeskönyvek előszavai jelentik: nehány gyakorlati tanácsadás az éneklésre vonatkozólag, esetleg ezzel kapcsolatban nehány elvi kérdés leszö- gezése (Géléi Katona István Öreg Graduáljának előszava a templomi orgona használata ellen — 1636). Ezeknek a helyenként oktató, tanácsadogató előszavaknak a folytatói a latinul, vagy németül író, magyar származású teoretikusok (Monetarius István: Epithoma, 1518; Bulyovszky Mihály: De emendatione organorum, 1680; Testatura, 1711; stb.), akiknek munkássága ugyan legtöbbször csak helyi szempontok szerint értékelhető, mégis történeti jelentőségűek: az első komolyabb célkitűzésű, magyarnyehdí zeneelméleti kompendiumok előkészítői, melyek ugyan még nem önálló zeneelméleti művek. Ugyanúgy, mint a régi graduálok előszavában a néhány itt-ott felbukkanó zenei megjegyzés, a legelső magyar- nyelvű elméleti írás is gyakorlati tanácsadás: az 1740-es debreceni Szenczi- fordítású zsoltárkiadás függeléke ,,A’ ’Soltároknak a’ kóták szerént való éneklésének mesterségének rövid summája“.i Szerzője a tudós pedagógus és matematikus Maróthi György, aki három évvel később az 1707. és 1715. évi zürichi zsoltárkiadványok nyomán négyszólamú magyar zsoltárt bocsát közre (Szenczi fordításában), melynek függelékeképpen a legelső magyar vokális összhangzattant mellékeli ,,A’ Hármóniás éneklésről való rövid tanítás“ címen. Az énekeskönyvek elé csatolt zeneelméletek gy’orsan követik egymást, 1751-ben Kolozsvárt jelenik meg ilyen énekeskönyv, ezeknek újabb kiadásai pedig egészen a XIX. század közepéig őrzik ezt a tradíciót. Az első összefoglaló kísérletek ugyancsak a XVII. században születnek. Jean Benjamin de Labor de „Essay sur la musique ancienne et moderne“ címen négykötetes müvet ír (1780), melyben Pray Györgynek. 1779-ből keltezett levelére támaszkodva, jelentős fejezetet szentel a magyar zenének is. Pray említett levele a magyar zenére és táncra vonatkozó adatok első összeállítása.^ A melodiáriumok zeneelméleti jegyzetei a többszólamú éneklés problémáival foglalkoznak. Bállá Antal pedig „A Hangról“ írván (1774—1809) összefüggő zenei rendszer szerkesztésével kísérletezik, noha idegen minták nyomán. Eközben Laborde példáján felbuzdulva, a külföld is — különösen Németország — gyakran fordul érdeklődéssel a magyar zene felé. Megalakulása után két évvel az Allgemeine Musik Zeitung nagy cikket közöl Klein Henrik tollából a magyar táncról (1800),» négy évvel később pedig ugyanott az erdélyi zenéről jele‘ Szabolcsi Bence: Maróthi György magyar zeneelmélete. Magyar Könyvszemle, 1927. “ V. ö. Haraszti Emil: Két tanulmány (2: Jean Benjamin de Laborde és a magyar zene. 1924.). Isoz Kálmán: Pray és L>aborde, Zenei Szemle, 1926.; U. ö.: Laborde forrása a mag;yar zenéről. U. o. 1928. 3 Klein Henrik: über die Nationaltänze der Ungarn. V. ö. Bartalus István: Magyar Orpheus, 1896. Előszó 18. és 25—28. 1., Fabó Bertalan: Ethno- graphia, 1905. 369. 1.; U. ö.: A magyar népdal zenei fejlődése. Bp. 1908. 221—224. és 232—234. 1.
