Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 4. szám - Hankiss János: Magyar magatartás az irodalom tükrében
216 Hahkiss János vonásokat vagy magatartásokat úgy állítja szembe, mintha szakadék volna köztük; a dinamikus egy lendülettel köti össze őket: egyik nélkül neki a másik sem érvényes. De ha nagyon soknak tartjuk jellemző vonásainkat, — annyira soknak, hogy már nem is lehetnének eléggé jellemzőek, — akkor nyugtasson meg bennünket az a tudat, hogy az élet bonyolult és a vonások nem magukban, hanem bizonyos kombinációkban, finom szerkezetű képletekben jellemzik a nemzeti típusokat, Egy-egy vonás intenzitásfoka, egy másik vonással való szorosabb vagy lazább, gyakoribb vagy ritkább kapcsolata akkor is jellemezné a típust, ha különben kiderülne, hogy egyetlen olyan vonása sincs, ami más típusnál (pl. más nemzetnél) nem fordul elő. Itt megint a szerves vegyületek szerkezeti képleteire utalok: ilyen bonyolultak lennének a mi magatartásképleteink is, ha le tudnók őket írni. Ilyen meggondolások közepeit kell majd tanulmányozni és megállapítani a magyarokra jellemző válaszokat, azaz pl. azt, hogy mikép viszonylanak Istenhez, a valláshoz, a természetfölöttihez (lásd Makkal: Magyar fa sorsa); — elvont dolgokhoz és különösen az eszményhez (Vörösmarty és a magyar idealizmus); — a világhoz és más nemzetekhez (Vörösmarty, Petőfi, Kosztolányi stb.); — az otthonhoz, a nőhöz, a szerelemhez (Petőfi, Madách stb.); — az anyaghoz (1. Vellani Dionisi megállapításait)“ és az anyagiassághoz (földprobléma); s különösen a hazához (magfyar- ban van viszonylag legtöbb hazafias vers, nemzetpolitikai regény- és drámaprobléma) és a becsülethez,i2 amely utóbbi voltaképen nem más, mint az én tiszta homlokzata, a magatartás jelentőségének diadala. Meg vagyunk győződve arról, hogy ha kiderülne is, hogy például a nőkérdéssel szemben a magyar magatartás nem is »magyar«, hanem általános európai, az összes viszonylatokból olyan közös front alakulna ki, amely kétségbevonhatatlanul megkülönböztetné a magyar magatartás egészét, pl. a német, vagy francia magatartás egészétől. De eddigi részletkutatásaink szerint minden egyes viszonyulat is külön-külön jellegzetes magyar képet ad. A NAGY ÁLTALÁNOSSÁGBAN csakugyan tősgyökeresebb föld- mívelőnép tanulmányozásának új divatja, s nagyobb lehetőségei ehnéletüeg csakugyan módosíthatják a magyar irodalmi képet, a lényeges magyar magatartást. Erre föl kell készülnünk. De az eddigi új tapasztalatok nem mutatnak komolyabb módosulást. Itt-ott egy-két tudatos eltérés vagy ellenkezés a régi képpel, — de ugyanazoknál az íróknál annál több ösztönös helyeslése a rép magatartásnak. Addig, amíg így lesz, fölösleges volna megtagadni az irodalomban ható magatartás-mintákat. “ E bonyolultságra jellemző a Kelet és Nyugat közt álló magyar felfogása arról, hogy mi „keleti" benne és hogy ami keleti, az érték-e vagy hátrány. Erről szól most kés2nilő könyvünk. “ Debreceni Szemle, 1933. ‘2 A szónak nem erkölcsi, hanem társadalmi értelmében, ahogy az írók rendszerint alkalmazzák.
