Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 4. szám - Makkai Sándor: A magyar otthon
A MAGYAR OTTHON AZ ELSŐ VILÄGHÄBORÜ UTÁNI ÉVEKBEN, a csonka országban és a leszakított részeken egyaránt megindult és kibontakozott a sajátosan magyar természet és lelkiség kutatáisa, a történelmi múltban, föld és ember adottságaiban, az öröklött, de nagyrészt feledésbe ment kultúrkincsekben. Soha sem volt még a magyar olyan szomjasan kíváncsi arra; ki vagyok én?, mint az elmúlt évtizedekben. Ez a szenvedélyes önmagához fordulás mindennél világosabban mutatja annak a halálos veszedelemnek megérzését, melyben nemzeti exisztenciánk forog. Ez a veszedelem nem csökkent, sőt inkább napról-napra növekedett. Ma még sürgetőbb ennek a kérdésnek feltétele és megválaszolása, mint évekkel ezelőtt volt. Különösképpen előtérbe került a magyar lényeg felismerhetőségének, megbizonsntásánák formai kérdése, vagyis a magyar életforma problémája. Ha van sajátos magyar természet és lélek, akkor lennie keU sajátos magyar magatartásnak is, melyet ez a tartalom teremt magának, s melyben önmagunk és a vüág előtt össze nem téveszthető, s mással nem pótolható módon és alakban jelenünk meg. Ez az életforma nem mesterséges külsőség, hanem lényegünkből kihajtó önvédelem, önfegyelmezés és bizonyságtétel: ez vagj'ok, ez akarok lenni, így kell velem számolni, így lehet reám építeni, ezért keU engem tiszteletben tartani, ez az, amihez senki nem n5rúl- hat halálig való védekezésem kihívása nélkül. Volt Uyen magyar életforma az önfenntartó foglalkozásokban, a jogrendben, a hadiéletben, la gondolkozásban, a művészetben, az erkölcsiségben, a vallásban. De a XVIII. és XIX. századok során, a magyar élterő ellenállásának fájdalmas megtörése és a magyarság létszámának tragikus visszaesése után ez az életforma elhalványodott, visszahúzódott, feledésbe ment, s helyét idegen, mindinkább nemzetközi megnyilatkozás váltotta fel. Ezzel természetesen együttjárt a magyar értékek pusztulása és az életerők hanyatlása is. Mikor Trianon reánkszakadt, már sok tekintetben csak külső ítélete nyilvánult meg benne egy belülről régebben elvesztett létharcnak. Az ítélet rettentő és brutalitásában igazságtalan volt, de egyre azért gondviselésszerű és jó: felébresztett a halál álmából és önmagunk vizsgálatára, értékeink megkeresésére, az élethez való jogunk és hivatásunk új öntudatosítására kényszerített. Most vizsgázunk ebből az önismeretből, tűzben és vérben, halálos fenyegetések és súlyos te- herpróbák között. Bármily rövid időnk volt arra, hogy erőinket felismerjük és számbavegyük, csak ezt a készületet állíthatjuk szembe az életünk lángját kioltani akaró ellenséggel, s harcközben sem szabad abhahagjmunk a jövendőre való további felkészülésünket.
