Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Zrínyi Miklós Mátyás királyról
166 Magyar Figyelő kellett, és noha nyert pőre volt már az ellenségnek annyi nyomorúságában, mindazonáltal ő sok szép ajándékokat kiilde az ellenség táborában a főurakhoz, akivel magához kapcsolá sziveket azoknak, és azok osztán az két királynál jó prókátor! valának az Mátyásnak úgyhogy mindenképpen az ö kedvére szálának az királyoknál. Negyedik observatio [észrevétel]: miképpen a király, hogy annyival inkább kivesse az ellenségnek reménségét szívéből, nagy theatrumokat csináltata a város mellett, hol ő nagy vendégségeket és táncokat szereztetett. Hihető, hogy nem a maga gyönyörködéséért, mert Mátyás király nem olyan természetű volt, hanem az ellenség bosszantására, aki éjjelnappal láthatja vala ezt a vigasságot, holott ő éhezik s koplal vala. Azért az is használt a Mátyás intentiojára nem keveset, gondolván az ellenség, ha a magyarok ilyen könnyen jutnak a hadakozáshoz, vendégséggel s tánccal, meddig mi azokat kiuntatjuk, mindnyájan éhen meghalunk addig.» ötödször, lássuk a királynak serénységét. Mikor a három király békességesen összvejöttek egymással való tractálásra, mely serényen viseli magát a mi királyunk; őtet sem a szép szó, sem harag, sem ijesz- tés ki nem tudná verni a maga praetensiójának [követeléseinek] elhagyásából, s noha mindeniknek megadja vala a becsületet felettébb is, ugyan a maga intentióját végbenvivé bátran: úgy annyira, hogy a Mátyás mind a két királytul sem fél vala, amazok penig tartani kezdtek volt már a háboruságos szivétül. Tanuljon ebből minden ember, ne fogjon lágyan senki a dolgában, hanem keze-lába legyen az aktiónak, akit ember cseleke- szik, mert ha csak lassú és negédesen operál, semmi jutalmát nem vészi. Qui timide petit, docet negare. [Ki félve kér, megtagadni tanít.] Hatodszor, méltó observálnunk azt is, hogy a Mátyás király megven- déglé a több királyokat. Mely nagy volt az ő providentiája [előrelátása], hogy oly méltóságosan tarthatta őket és királyi módra. Hihető, hogy még otthon is meggondolta ő eztet, és arra való készülete is volt, és nem kellett akkor osztán kétfelé kapni, sem futkozni, keresvén a pohárszékeket, pohárokat és egyebet kölcsön másoktul. Azt írja a história, hogy semmi hijja nem volt a három király tartására való méltóságnak. Ezek mind méltóságra való grádicsok, akit Mátyás el nem miilatott, sem más király nem mulatja el, aki olyan lészen mint Mátyás. Sabácot közép télen szállá meg a király, oly resolutioval: vagy ott meghal, vagy megvészi. Aki ilyen resolutióval megyen a hadban, nem jön szégyenvallással vissza. Harminc nap alatt megvevé stratagémával [hadicsellel] : elmentté tette vala magát, de fele hadának ott marada titkon: a törökök nekiörülvén a király elmenetelének, pusztán hagyják az túlsó bástyákat, csak mind a király felé néztek, azért nekimenének túl ostromnak a magyarok; a király is visszatérvén, könnyen megvevék. Tanuljon itt minden kapitány az törökök szerencsétlenségén, ne hagyja el a vigyá- zást, az őrzést, ha elmégyen is az ellenség, ne járjon úgy, mint sabáciak és régen trójaiak a falóval. Mindenkor álnokságot keir gondolni az ellenségről, és így meg nem csalattatik. Turpe est dicere; nun putaram. [Csúnya dolog azt mondani; nem hittem volna.] Hogy télen szállotta meg Sabácot, a sincs mysterium [rejtett ok] nélkül; tudniillik tudta jól, hogy akkor a török összve nem gyülekezik, nem is mehet könnyen segítségére; jó azért oly időt választani a vitézkedésre, az kit az ellenség raegsem gondolna és néki alkalmatlan. (Gróf Zrínyi Miklós összes prózai munkái. Sajtó alá rendezte Markó Árpád.)
