Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Deér József: Állam és nemzetiség a régi Magyarországon
138 Deér József böznek tőlük. Így zordabb, harciasabb erkölcsűek, mások a szokásaik, törvényeik, életmódjuk, sőt nyelvük — mely régiesebb csengésű — sem teljesen azonos. (... omnique pene consuetudine, legibus ac vitae institutis ab Hungaris discrepant, ne lingua quidem omni ex parte, quum veterum more loquntur, similes.) A népfogalom legfontosabb jegye a Verancsics által is emlegetett s a magyar királyok kiváltságleveleiben állandóan szereplő consuetudo, mely mai nyelvre fordítva népi életberendezést jelent. A consuetudo a nép szokását, hagyományát jelenti, mely mindennapi életét és saját maga alkotta társas berendezéseit áthatja, szemben viszonyaik közjogi, uralkodói szabályozásával, a »szabadsággal« (libertás), mely helyüket a társadalom egészében kijelöli. Ha a nép lényege a középkori szemlélet szerint a consuetudoban jelentkezik, akkor az egyes népelemekkel való bánásmód — ma azt mondanók, nemzetiségi politika — szempontjából döntő fontosságú tény, hogy a magyar királyok és a magyar társadalom ezt a con- suetudo-t isteni eredetűnek, szentnek és így változhatatlannak érezte. Az államvezetésnek legelső és legfontosabb feladata a consuetudo megőrzése, sérelmeinek orvoslása és az emberi gyarlóság következtében megromlott állapotának helyreállítása. II. András király szavai szerint a consuetudo-val »az ország összes vendégeit a természet jóságos keze ruházta fel, a királyi felségnek kötelessége tehát, hogy azt csorbítatlanul és sértetlenül megőrizze«. Ugyanilyen természet- jogi tisztelet övezi a régi királyok rendelkezéseit, azokat a szabadságokat (libertás), melyekkel az ország különböző rendű és rangú, valamint különböző eredetű és nyelvű lakóit felruházták. Szent Istvánnak fiához intézett Intelmei szerint: »Nehéz lesz kormányoznod ezt az országot, ha nem utánzód az előtted uralkodó királyok hagyományait. Mert melyik görög kormányozná a latinokat görög szokások szerint, vagy melyik latin a görögöket a latinok módjára? Senki sem.« Ezért lépnek a királyok »elődeik kegyes nyomdokaiba«, midőn a nem magyar népelemek jogait megerősítik s ugyanebben a szellemben követeli a királjd;ól az Aranybullát (1222) kiharcoló nemesség is, hogy »a vendégek, bármely nemzetből származzanak is, a nekik kezdettől fogva engedélyezett szabadságban megtartassanak«. E nyilatkozatok sorában az első helyen Szent István Intelmeinek a vendégekre vonatkozó része áll: »Megparancsolom neked fiam, hogy őket jó szándékkal tápláld és tisztességgel tartsad, hogy szívesebben legyenek nálad, mintsem hogy másutt lakoznának.« Az államszervezés formáinak elemzése, a népi szempont jelenlétének felismerése a megyék és a territóriumok képződményében kétségtelen bizonysággal szolgál a tekintetben, hogy ezek az idézett kijelentések kézzelfogható politikai valóságok. A magyarok ősi műveltségi körükből rendkívül rugalmas népfogalmat hoztak magukkal. Nem hiányzott ugyan a finnugor és török elemek keveredéséből előálló faji alap, a néprészeket, a törzseket mégis elsősorban a politikai és katonai vezetés. Árpádnak és nemzetségének tekintélye foglalta egységbe. E néprészek között pedig olyanok is voltak, melyek csatlakozásuk idején nyelvükben c? fajiságukban a magyarságtól különböztek. Hymódon társult a
