Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Réthy Andor: A „Termés” és írói köre
A „Termést' és írói köre 95 szerű népi tehetség útját egyengeti az irodalom és a magasabb szintű élet felé, egyelőre még a bizakodás nagy reményével. Kodály Zoltán köszöntése a népi jelleg fáradhatatlan kutatójának szól, de a tanítványi megnjrilatkozás könnyű hangja helyett inkább szerettük volna a mester határozott vonásokkal megrajzolt élet és jellemképét látni. Szabó I-ajos a kolozsvári színház százötvenéves múltját eleveníti fel, míg Emyei Gáspár a színház őszi idényének próza' műsorát veti komoly vizsgálat alá. A Vélemény-rovat általában a kötet Achilles-sarka; minden ítélet dicséretben oldódik fel, vagy téves kiindulással hibás útra irányít, »örök könsrvet olvas és örök könyvet ír«, olvassuk az egyik helyen, d© ez olyan súlyos elírás, hogy a kötet e rovatának hitelét teszi kemény próbára. Egyedül ennél a rovatnál támad fel bennünk valami kétség, a bizonytalanság valamilyen kesernyés ize: jobban, gondosabban, nagyobb felelősséggel kell a szavaknak az értékére ügyelni, különösen itt. Az egymásfelé forduló hajbókolást és tömjénezést is szabadabb, függetlenebb ítéletnek és tágasabb horizontú véleménynek kell felváltania. De példát is találunk erre: Bözödi György egyszerű, keresetlen eszközökkel tudja emberi közelségbe hozni Móricz Zsig- mond alakját. Külön értéke ez az írás az egész kötetnek; nincs benne egy kirívó szó, egy fölösleges jelző, egy öndícsérő magafelé hajlás, pedig a nagy író közelében eltöltött idő mennyi alkalmat kínál erre. Itt nyilatkozik meg az érettség, ezeknek a »fiataloknak« egyik értékes tulajdonsága. Ez a jellemvonás különösen Szabédi László nagy tanulmányában: Zilahy és a nemzetnevelés igazán szembetűnő. Minden hazafias szólamtól mentesen és a könnyű lelkesedés mellőzésével vizsgálja az itteni helyzetet a magyarság szempontjából, ezen a területen, amely Nyugathoz még nem és Kelethez már nem tartozik, hanem valamiképen felemás, ki nem alakult, csökevényes állapotot őriz. A kisebbségi életben szerzett tapasztalatok éppen kapóra jönnek és így megtalálja a nyitját ennek a nehéz problémának. Mélyenszántó fejtegetése kérlelhetetlen következetességgel járja végig az ok és okozat meg nem szakítható útját, sehol egy kitérés, óvatos elhajlás, szenvtelen kiegyezés, vagfy elvakított szenvedélyesség. Látó szemmel, hideg fejjel követi nyomról nyomra az utat, hogy végre el jusson az egyszerű igazsághoz: -»Nem vagyunk ellene társadalmunk megreformálásának, sőt inkább ezt akarjuk, de ennek mértékét és módját a magyar ember állapota, szükségei és igényei keU, hogy megszabják.«. Nagyon egyszerű és természetes ez a következtetés, semmi rendkívüli nincsen benne, de az út, amelyet végigjár, egészen egyéni, saját maga vágta csapáson halad végig és amikor a magyar életre függeszti a szemét, akkor is a helyzetet nagy összefüggésében látja, a környező népek azonos problémáinak világánál. Ennek a kérdésnek a súl5^ntja nem azon fordul meg, hogy -»kiket, hanem, hogy hogyan nevel vezetésre alkalmas magyarokat a Kitűnőek Iskolája«, mert jelenleg az a helyzet, hogy »vérszerinti magyarokból nevelünk idegent a magyarság vezetésére!« Okoskodásának minden pontja meggondolkoztat és Zilahy ajándékozó mozdulata nyomán megjelent sajtó-nyilatkozatok között az egyetlen, amely az ajándék nagyságához mérten komolyan
