Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Kiss Jenő: Szekták a magyar irodalomban
94 Kiss Jenő nyati zsivajában. De már e magáraeresztett megnyilatkozásokból is kihallható az a népi-radikális hanghordozás, amelynek elméleti ágyát — Ady kihűlt nyugvóhelyén — Szabó Dezső vetette meg, mindjárt a huszas évek elején. S még felismerhetőbbé válik ez a hang akkor, mikor végre a Válasz összefogó keretében a nemzedéki találkozás átütő egyöntetűségével szólalhat meg. A Válasz a népi irodalom első táborbaszállása, harci gyülekező hely, melynek ajzott légköre és szellemi eltökéltsége az addig egymást személyesen alig ismerő eszmetársakból hamarosan igazi bajtársakat formál. A többé-kevésbbé felülről kezelt és legjobb esetben is csak érdekesség számba menő népi író e harci zsibongásban egyszerre magára talál s olyan országos ügyekbe mer iránytmutató módon beleszólni, mint a földbirtok kérdése, a városi munkásság és az agrárproletáriátus ügye, stb. Irásművészeti és szakirodalmi szempontból egyaránt jelentős erőkkel vonult fel a Válasz, — éppen azért érdekes volna pontosan földeríteni, mi tette mégis, hogy a döntő szerepvállalásra alkalmatlannak bizon3mlt? Gombos Gyula, aki e kérdésről szintén gondolkodott, a kudarc alapokát a történelmi érzék hiányára, illetőleg fogyatékosságára vezeti vissza, arra, hogy a Szabó Dezső-megfogalmazta magyar radikálizmust a Válasz csak fenntartással tette magáévá s azt a kardját, ami a zsidóság felé sújtott volna, cinkos feledékenységgel a hüvelyében hagyta. »Minden magyar problémának csak a szociális nehézkedését érezték, a fajit nem.« — »Pedig — írja tovább Gombos — e nemzedék összefogása szerencsés pillanatban jött létre... a történelem rést nyitott magától, csak egy nagy közös akaratot kellett volna beléfeszíteni és fordult volna az ország. A hitleri Németország nagy készülődésben volt, a nemzetközi zsidóság figyelmének nagyobb felét ez kötötte le; idehaza a Bethlen-kormányt belülről aláásta Gömbös, az 1930 körüli válság felpuhította nálunk is a talajt s az ország népe köny- nyen kapható lett volna egy nagy mozdulatra.« A Válasz köre azonban éppen e félkezű magatartása miatt a kínálkozó alkalmat megragadni nem tudja, — igaz, hogy a Gömbös-féle »palotaforradalom« ezt az alkalmat hamarosan el is kapja kezeügyéből. Ha e palotaforradalom »nem győz — írja Gombos — minden másként alakulhatott volna. A Bethlen-kormány egy ideig még teng-leng, azalatt az országban az erők tömörülhetnek, s az írók is közelebb férkőzhetnek a történelemhez«. Gömbös azonban — e fejtegetések szerint — anélkül vezette le a feszültséget, hogy lényegében bármit is változtatott volna s noha jóindulattal tekintett az eg5n*e tágabb gyűrűket vető írói reformmozgalomra s nehány tetszetős szólamot át is vett tőle, az országos rendszert magát újítólag alig érintette. Cs. Szabó László viszont ugyanezt a folyamatot már egészen másként ítéli meg. Úgy látja, hogy az egész népi reformmozgalom legalább tíz esztendővel elkésett. »Akkor még a kis népek szabadon dönthettek a sorsukról az áléit nagy népek között. Mi is döntöttünk akkor egy-két dologról, csak éppen a földről nem illett hangosan beszélni. S a harmincas években már nem lehetett róla beszélni, nem hagyta a történelem, amely ismét visszakullogott nagy népek cselédjének.« A Gömbös-kormány magatartását is másként látja
