Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Magyar Figyelő - Kazinczy Erdélyi Leveleiből
562 Magyar Figyelő tanultak is, láttak, hallottak, könyveket hoztak haza, olykor rezeket, metszett köveket; fitogtatásul talán magokra nézve, de másoknak nagy hasznokra. » Prof. Kézy úrnak izraelitái keresztneve egy jegyzést tétet velem, mely kicsinység, de némely figyelmet érdemel: ez az Erdély erősen szereti a bibliai neveket, s főképen az ótestamentomiakat. Itt az Adámok, Mózesek, Abrahámok, Sámuelek, Dánielek, Simonok, Rebekák és Ráche- lek, Judithok és Eszterek, folyó nevek; sőt a mi nálimk példátlan, vannak itt Ábelek is, és Timotheusok. Szereti ez a föld a Farkast is, és a Dru- siánát, Polyxéniát, s ezeknek diminutivumaik Drusszi és Póli, mint Abel Abi, Borbála Biri, Anna Anikó, Mária Mariskó, s Krisztin Titi. Még nem ütötte vala el a kilencet, midőn Tordára beértem, s vasárnap lévén, kedvem jőve megjelenni az unitáriusok isteni tiszteletén. Kértem tehát predik. Barabás Sámuel urat, engedné, hogy hallgatója legyek, s hogy székében foghassak helyt. Az utolsót a tiszteletreméltó ember örömmel tejesíté, de nem az elsőt, mert most egy gyűjtögetés végett Kolozsvárról kiküldött deáknak kelle papolni. Ha nem tudám vala, mely felekezet templomába vezettetém, azt fogtam volna hihetni, hogy az enyéim közt vagyok. A férfiak belépvén székeikbe, állva maradnak, szemök eleibe tartják kalapjokat, a hogy azt a németországiak is cselekszik. Egyedül a szép nemnek van az a szabadsága, hogy befordulván székeikbe mindjárt leülhessenek, s úgy hajlanak elő, elmondani rövid felkiáltásokat. A két vallás különben is hasonlít egymáshoz, s gyakran történik, hogy az unitáriusok templomaikban református prédikátor tart tanítást. Vége vala a tanításnak, s a deák már le akara szállani a papolóból, midőn még megáUa, s buzdítást teve híveihez, hogy egy Luther- templom felsegélésére adakozzanak. Alig mertem füleimnek hinni, s kérdést tevék prédikátor úrnál, mint szedetik itt idegen felekezet számára segély. Erdélyben a templomot építeni akaró, de erre magát elégtelennek érző gyülekezet bejelenti szükségét a kormányszéknél, és ha ott enge- delmet nyer a segélygyűjtésre, bármelyik felekezethez tartozzék, az kihirdettetik az országnak minden religióbeli templomaiban, s ennek tudása érdemié, hogy életemnek két óráját itt minden haszon, és minden öröm nélkül elvesztém. Mely irigylést érdemlő szerencse juta nekem, hogy Erdélyt láthatám, és hogy így láthatám! Hálával telik el szívem irántatok, kiknek oly szép örömeket köszönhetek, s leginkább ti irántatok, andrásfalvi és zsibói barátnéim és barátim s teirántad nemeslelkű Cserei! Majd ha átlépek Genes és Nagy-Károly közt a határon, visszatekintek az elhagyott dombok felé s áldást könyörgök az annyi jó és nagy fiák, az annyi jó és nagy leányok szülőföldjére. Jó föld! tiszták és nem tiszták mindenhol vágynak, nálunk mint nálatok s nálatok mint nálunk. De te valóban nem vagy úgy elromolva mint mi. E vallással térek el innen, s ezt mondom majd azoknak, kik ide jőnek, hogy meglássanak, s reményiem, hiszem, a mit én érzék, érzeni ők is fogják.
