Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Magyar Figyelő - Kazinczy Erdélyi Leveleiből
MAGYAR FIGYELŐ KAZINCZY ERDÉLYI LEVELEIBŐL Azt a szót, hogy Erdélyben oly hegyeket fogok mászni, mint a tokaji, nagyításnak vevém elindulásomkor, olyakkal szólván, kik Erdélyt látták: de most előre nézvén Nyires felé, s Kraszna felé hátra, nag^tás- nak többé nem vehetém, nagy nagyítás épen ugyan nem vala. Csak hogy ez a bérce a Magyarországot és Erdélyt elválasztó Meszesnek, itt a maga csúcsainak sorában áll, mely miatt magasságát a szem fel nem veheti, lábain sok faluk foghatnának helyt. Meredekségit inkább is érzém az ereszkedön, s lyányom enyelgései közt, ki kendőjét tele szedé virágokkal, anyja testvérei, s egy szeretett barátnéja nevét sikoltozá, felejtém a mi ejesztgetné szemeimet. Végre egészen eltikkadva a legfőbb ponton valók. Hah! mily rezzenő pillantat! Előttem fekvék az egész Erdély. És bár eléggé érezhetőleg önthetném szóba a mit láttam. De ha a tájfestés szóval és nem rajzolatban mindig sikeretlen is, minthogy az efféle leírások az iskolák szólása szerint, nem az idő, hanem az ür tárgyai: annak a mit mondok, ha leveleim megjelennek, lesz az a haszna, hogy segélhe- tik azoknak érzéseiket, kik e cikkelyt itt fogják olvasni. Megfordulék sarkamon, s valamerre tekinték, éjszaktól keletig, s onnan tovább dél és nyűgöt felé, dombot láték és völgyet, s úgy dombot és völgyet minden lapály nélkül, mint midőn a kertész spallérja tetejét zsinór után nyirdeli. A Kárpát ága, mely Késmárk mellől Máramaroson s tovább aztán a Székely földön megyen le Szeben és tovább Fogaras mellé, a távolság miatt elvesze szemeim elől, elveszének az abrud-bányai s hátszegi rengetegek is. Egyedül a Blagyásza üté ki magát, a merre Belgrádot kép- zelhetém, a dombok és völgyök örök síkja közül s oldalain foltonkint fehérle még mostan is a hó. Szótalanul állék itt. Ügy tetszék, mintha valamely isten egy magasan kiálló pontról nézte volna sok ideig a habokban hánykodó tengert, s tündér botjával egyet ütvén, épen most parancsolta volna, hogy a tenger azon alakban változzék földdé, de már benőve erdőkkel, melyben egy perc előtt hánykodó hab vala, s még előttem nem volt megteremtve az új föld embere, még nem voltak megteremtve állatjai, mert innen nem vala látnom semmi falut, semmi tornyot. semmi kalibát; a táj ember nélkül, nyáj és marha nélkül, madár nélkül volt. Láttam hazámnak sok tetőjét, s nem könnyen mulaszték el valamely alkalmat, hogy a legmeredekebb bérceket is megmászván, rólok körültekinthessek, s ismervén a különbséget azok és ezek közt elmondhatom, e látvány egyetlen a maga nemében s planétánknak talán semmi más pontján fel nem találtatik. A királyi Tátra, a budai, pozsonyi, tokaji, s csak az újhelyi tetők is, szebb tájat terjesztenek el a szem előtt, ott nagyobb és kisebb, hegyesebb és domborúbb hegyeket, messzire elnyúlt síkot, sok városokat és falukat, nyájakat és embereket látni, s a hajókat vivő Dunát és Tiszát, az árkaiból messzire kiömlő Bodrogot, s
