Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Gáli László: Kolozsvár és a magyar–román művelődési kapcsolatok
Kolozsvár és a magyar-román művelődési kapcsolatok 555 szelesen a románokról is sok szó esett, s így magyarázható, hogy a jezsuita kiadványokra sűrűn előfizettek volt tanítványaik, Erdély román nemesei. Már Fasching művének megrendelői közt szerepel egy »Nobilis Transilvanus Valachus Szászsebesiensis« s a Magni Manes Transylvaniae Principum című történeti műnek egyik előfizetője »Petrus Sej>esi, Valachus Sebesiensis«. S milyen változatos, színes volt az a latin nyelvű tudományos anyag, amely így a kolozsvári jezsuiták nyomdájából a románokhoz eljutott! Vallásos műveken kívül találunk tanulmányt a lélekvándorlásról — előfizetője »Gabriel Simon, Nobilis Valachus Coronensis« —, barokk udvarló írást a Haller-grófokhoz, melyet a fogarasi román nemes szerez meg, összefoglalást a kolozsvári jezsuita főiskola történetéről, dicsőítő iratot Savoyai Jenő tetteiről, választékos elégia-gjoíjteményt, egy trigonométriai traktátust, értekezést Bouillon haditetteiről, egy jogi kézikönyvet és igen sok más munkát. Az előfizetők rendszerint Erdély déli részéből származnak, tehát megint ismétlődik Kolozsvár kultúrájának az a messzire ható sugárzása, amelyet a XVTI. században Heltai Gáspárnak brassói és szászvárosi visszhangjai képviseltek. Ez a jezsuiták által kiadott könyvanyag éppen oly tarka volt, mint a barokk iskoladráma színpada: valóságos enciklopédikus műveltséget közvetített egy olyan korban, amikor a Kárpátokon túl még jóformán iskolák sem voltak. A század második felére azonban e sokszínű kavargásból határozottan felismerhető vezérmoti- vumok hallatszanak ki: a románok között tartós visszhangot elsősorban azok a művek keltenek, amelyek a románság magyarországi sorsára és latin származására vetnek világot. Ismeretes, hogy a románoknak a kontinuitás tételével kapcsolatos áltörténeti érvelésében a legcsattanósabbnak vélt bizonyíték a XVltl. század nagy felfedezettje, Anonymus volt. Anonymus krónikája azonban aligha vált volna annyira közkeletűvé, ha már egy évvel a bécsi kiadás után nem adja ki újra a jezsuiták kolozsvári nyomdája is. A jezsuiták hagyományait a rend feloszlatása után a piaristák vették át s az ő iskolájukban tanult, a XVIII. század másc^k felében, az erdélyi románságnak két olyan szellemi vezére, mint Sinkai György és Major Péter. Sinkai minden valószínűség szerint már Kolozsvárt rájött arra az igazságra, hogy a román múlt megismeréséhez a legbőségesebb anyagot a magyar források szolgáltatják. Nagy művében, a Chronicában, s még inkább kéziratos forrásg^j- teményében, a »Summaria Collectio«-ban sűrűn hivatkozik a kolozsvári katolikus pap-tanárok tudományos műveire, különösen Pa- schingra, Hlia Andrásra, Kelcz Imrére és Fridvalszksra. Hogy Sinkai lett a román történettudomány első igazi anyaggj^jtője, az sem véletlen, hiszen Kolozsvárt megismerhette azokat a hagyományokat, amelyeket Kaprinai István, a magyar történetre vonatkozó adatoknak egyik legbuzgóbb gyűjtője honosított meg. Mint eddig ismeretlen résídetet említem meg, hogy amikor Sinkai római tartózkodása idején egyik erdélyi paptársával egfyütt, Stefano Borgia bi- boros részére kis gyűjteményt állított össze az antik Dácia feliratos anyagából, akkor is Szamosközy és Fridvalszky műveiből merített.
