Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Gagybátori E. László: Kodály Zoltán és kórusai
526 Gagybátori E. László a Bordal hevessége, hanem komoly, férfias erő és kimértség van benne. Panaszt és megfnyugvást, hitet fejez ki egyszerre. Nem egyéni, hanem kollektív dallam, unisono is kórusra kívánkozik. Többszólamú részeiben is minden a maga stílusában a legtökéletesebben oldódik meg: az egyszólamú részek olyan akkordhatásokra épülnek, hogy azokat Wagner is megirigyelhetné, a többszólamú részek (különösen a záró kar) a Palestrina-stílus hatását keltik, bár hangközkezelésük egyénien eredeti. KODÁLY HARMADIK ALKOTÖ ÉVTIZEDÉT és pályájának új szakaszát két gyermekkara nyitja meg 1925-ben: a Villő és a Túrót eszik a cigány. Ezzel ismét új elemeket tett magáévá a mester: a humort és a népdalt. Kodály alaphangulata eddig — zenéje alapján — a mélabú volt. Még a Bordal sem nyújtott igazi vidámságot, — hol is volt Kölcse5dől, a szöveg költőjétől a vidámság? — hanem amolyan nekibúsult boros kedvet. Ebben a két kórusban csendül meg először a derűs jókedv. A komorság romantikus hangulat, igazán kiegyensúlyozottá csak a hit tudja tenni — ez a felemelkedés teszi klasszikussá a Psalmust. A jókedv maga is összhangba tud feloldani borongó hangulatokat, minden természetfölötti elem nélkül. A népdal megint új stílushatást jelent Kodály zenéjében. Első két évtizedére a népdal csak egyes fordulataival, hangnemével, stílusával, hangulatával hatott. Első igazán jelentős népdalfeldolgozásaival a Villőben és a Túrót eszik a cigányban találkozunk. A mester nagyszerű megérzéssel azokat a népdalokat választja ki, amelyek tárgy vagy hangulat tekintetében összetartoznak, azután beleéli, belehelyezi magát a népdal hangulatába úgy, hogy az egész mű teljesen ugyanazt fejezi ki, mint az alapjául szolgáló népdaltéma. Nem úgy bánik a népdallal, mint eddig, hogy tudniillik felhasználja a népdal anyagát sajátmaga kifejezésére, belső indításból, hanem szándékosan tágítja zenei nyelvét azzal, hogy külső indításhoz folyamodik. S a külső hatástól ihletve alkotja meg az új műfajt, melyben a népdal éppoly csorbítatlanul érvényesül, mint amennjdre teljesen Kodály-mű is egyben az ilyen »feldolgozás«. További külső indítékokhoz nyúl Kodály: átdolgozza Bach három korálelőjátékát és megírja Balettzenéjét Sztravinszki stílusában. Ezzel eljutott egy újabb ellentétpárhoz, mely innen kezdve szintén összhangba olvad zenéjében: egy idegen stílusnak a maga mondanivalójával való összeegyeztetéséhez. Csak a Bach-előjátékokban nem szerepel ő, az csupán átírás. Egyébkor, ha idegen stílusban ír is, mindig önmagát fejezi ki. Emellett nagyszerű stílusutánzó. Ez a három új elem, a népdal, a humor és a stílusutánzás, egy újabb nagy művet eredményez: a Háry Jánost (1927). Zenei hézagai ellenére is egységesebb, mint sok Wagner-opera, melyet a hangzás folytonosságán és az alkalomadtán visszatérő vezérmotívumokon kívül semmiféle zenei elem nem köt egységbe, hanem csak az egészen átívelő drámai cselekmény. A drámai cselekmény tartja össze a Háryt is, de alapeszméje — akármerre vetődik is a magyar vitéz, bármilyen jól megy is a sora, mindig csak örzséjére gondol
