Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 1. szám - Szabó István: Az asszimiláció a magyarság történetében
46 Szabó István növő nemzedékei érték el. A városoknak egy-egy helyen rendkívül gyorsan növekvő ipari és gyári munkásrétege sem vonhatta ki magát a magyarosodás sodró áramából. Ez a munkásréteg többnyire a falusi parasztság fiaiból került ki s a városokban, ha nem volt magyar, az asszimiláció irányában akaratlanul azért is engedékeny lett, mivel egykori népi vUágától itt gyökértelenül elszakadt s rajta többnyire materiális és nemzetközi társadalomszemlélet lett úrrá, így hozott népisége tartó erői fokozott mértékben lazultak meg. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a statisztikai számok szerint gyorsan magyarosodott városainkban rendszerint jelentékeny volt a beáramló zsidóság is, melynek anyanyelve nem konkretizálódott más népek nyelvéhez hasonlóan, így többnyire hamar magyarnyelvű lett, ezáltal nemcsak a magyar anyanyelvűek statisztikai számát növelve, hanem a magyar nyelv terjeszkedési feszültségét is. A kor és hely szerint különböző más tényezőknek is egész szövedéke táplálta a városi asszi- müációt, mely végül is a városok különböző eredetű rétegeinek keveredésében szilárdult meg, ez szolgáltatta minden asszimiláció végső teljesülésének feltételét: a család oldó erejét. Elsősorban a városi asszimiláció sikereinek következményét szemlélhetjük abban, hogy az értelmiségi rétegben ma igen nagy mértékben foglalnak helyet asszimilált elemek. A városi lakosság gyermekei ugyanis közelebb érték az iskolákat, mint a vidékiek s több anyagi lehetőségeik is voltak az iskoláztatásra, viszont — mint emlitettük — az eredeti városi lakosság nagyobb részében nem magyar eredetű volt. Ha azonban a közép- és főiskolákba lépők nem is voltak magyarok, ezek az iskola elvégzése után az elnyert pályával együtt egyénenként már egyetlen emberöltő alatt is sokszor végigjárták az asszimiláció útját. A közép-, fő- és szakiskolák révén azonban nemcsak a városi népesség növelte meg az értelmiségi rétegeket asszimiláltakkal aránsrtalanul nagy számban, hanem a magyar állam XIX. századi iskolapolitikája is, amely éppen a magyarosodás lehetőségeinek növelése céljából az ország egyes nemzetiségi vidékeit sokkal nagyobb arányban látta el közép-, fő- és szakiskolákkal, mint a szinmagyar népterületet. Értelmiségi rétegeink asszimiláltjai között kell továbbá keresnünk azoknak a nagyobb részben idegen eredetű hivatalnokoknak az utódait is, akik — nagy számban különösen a XVIII. században s a XEX. század első felében — a királyi kamarai igazgatás, a helytartótanács s az állandó hadsereg ekkor rendkívül felduzzadó szervezeteibe sokszor nem is az országból, hanem a Habsburg-birodalom más részeiből jutottak. A XIX. században, melynek második felét Farkas Gjnila irodalomtörténeti nézőpontról az »asszimiláció korá«-nak nevezte, főként tehát az értelmiségi réteg, szélesebb keretekben pedig a városlakó népesség volt a magyar asszimiláció táplálója. E rövid fejtegetés azt a végső következtetést nsmjtja, hog^ az asszimiláció a magyarság történetében mind a természetes tényezők által megszabott pályán, mind a mesterséges eszközök alkalmazása korában lassú, szövevényes folyamat volt, olykor észre- vehetőleg kiszélesült, máskor elapadt, nagyobb zárt nemzetiségi tömeget azonban sohasem tett magyarrá. Ez azt is jelenti, hogy
