Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Szemle
Szemle 447 germánságnak bizonyos fajta osztódása ment itt végbe, mely sok újabbkori jelenségre szolgáltat magyarázatot. Tény, hogy a szabad germánság megtartotta régi szokásait és erkölcseit, s ebben az érintetlen népiségben levő erő juttatta világfordulatokon át önmaga megtarthatásához és erejének mindig új lendülettel való kifejtéséhez. A hún támadás megfosztotta ugyan a germánságot életterének egy darabjától, de Krímben még ezután is gótok ültek meg, századokon át. Majd megindult a nagy germán előretörés Róma ellen. A világbirodalom nyomán új államok alakultak ki s a népi- ségüket a hosszas római uralom alatt is megőrző kelták ismét egyesülhettek a germánokkal. Ez az újbóli egyesülés okozta, hogy a germán és római világ közti nyelvhatár alig egy évezrede áll fenn, s valójában nem más, mint az alemánok és a (germán) burgundok közti települési határ. (Franciaországban a langue d’oui és a langue d’oc, ma is erre az egykori választóvonalra utal.) Ez a germán elem mentette meg tehát Franciaországban a kelta múltat, az idősebb népet az alámerüléstől, de hasonló folyamatnak nyomai fedezhetők fel Spanyolországban és Olaszországban is, bár a közreműködő germán csoportokat később el is nyelte a többség. A közös európai sors német szemlélete szerint tehát részben germán vérből nőttek ismét naggyá a római nagyság romjain keletkezett államok. Itt ismételten egy elöregedett, elmúlás felé hulló világot alakított újjá a közép népének ereje. Véghezvitte a Nyugat megfiatalítását. A megfiatalítás pedig biológiai értelemben veendő: ismeretes, hogy a modem német történetszemlélet nem egy jelenség okát kutatja és fedezi fel a vérség biológiai fogalmában. E történelemszemlélet szerint — az időben egyet ugorva — nem a pápaságnak a lelkek feletti uralomra jutása, s nem is a későantik kultúra mentette meg Európát, hanem a német erő munkája révén végbement megfiatalodás. A világ új korszakának ez az első alkotó ténye. Erre indult meg Franciaországban először, majd Olaszországban és Spanyolországban is sokban ellentétes, sokban pedig rokon vér kereszteződéséből az új, néppé alakulás folyamata. Ezek a kialakulóban lévő népek és nemzetek természetesen mindenütt ki voltak téve a déli kultúra késő formája és a keresztyénség hatásának, amely végűi is teljes alkatukat átjárta. Weber Wilhelm egy előadásában kifejtette, hogy a germánság már ebben a korszakban felismerte, hogy a nyugati vezetőszerepre hivatott. Teoderik már szövetségben egyesítette a germán királyokat, s míg a frankok a bizánci ellenhatalomra féltékenykednek, addig a germán nemesség Nyugateurópa népei egyesítésének legerősebb erjesztője. Ez a germán vér ma is jelen van Európa majd minden uralkodóházában és még ma is akad sok olyan német, földműves, katona, polgár vagy tudós, akinek ezzel a régi nemességgel való vérszerinti összeköttetése kimutatható. A népből támadt és az élet örökös körforgásának törvénye szerint a néphez tért vissza. Ha az északi és észak- n^gati kelta-germán népeknél az írásbeliség legalább oly korán, mint a déli népeknél, a szóbeli hagyomány helyébe lépett volna, ma sokkal átfogóbb betekintést nyerhetnénk az európai életközösség legmélyebb alapokaiba. Mikor azonban az izlám meghódította Észak-
