Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Entz Géza: Szász író Erdély történelméről
Szász író Erdély történelméről 427 A német lovagrendnek 1211-ben történt betelepítését és 14 évi barcasági tartózkodását Zillich hangsúlyozottan kiemeli. Sajnálja, hogy a rendet n. Endre elűzte. »Aki a rend óriási poroszországi eredményeit szem előtt tartja, könnyen elképzelheti, micsoda fejlődés indult volna meg Erdélyben, ha sikerült volna ott lábát tartósan megvetnie. E ténynek egyenesen általános európai hatása lett volna. Szilárdabban, mint valaha, német kézbe siklott volna Délkelet-Európa, sőt talán a Dunamedencét török beütések soha nem érték volna« (20—21). Hasonló élénk képzeletre valló költői túlzást sokhelyt találhatunk könyvében. Ilyen az is, hogy a tatárjárás után csak a németek értették meg a várépítés és városerődítés szükségességét. Pedig tudjuk, hogy IV. Béla kezdeményezésére a királyi birtokokon országszerte folyt a várépítés. Ebbe a munkába a főnemesség is belekapcsolódott. Ügyszólván minden magyar- országi vár eredete legalább a Xm. századra megy vissza, ha nem éppen továbbra. A sok vidékről lassankint betelepült germán csoportokat egységes néppé a magyar királyi akarat forrasztotta össze. Ennek kifejezője a számukra 1224-ben kibocsátott híres Andreanum. Királyaink az adott kiváltságokat mindig tiszteletben tartották. Az Anjouk, Zsigmond és a Hunyadiak városfejlesztő politikája hatékonyan segítette a szász telepeket. A XTV. század folyamán indult meg erőteljesebben a kimondottan városi élet. Nagy Lajos birodalma valóban sokat köszönhet a városok gazdasági és műveltségi izmosodásának. Ez a lendület éppen a király politikai éleslátásának következménye s ezért a központi hatalom kezdeményezésének legalább annyit köszönhet, mint a kialakuló városi polgárság buzgó- ságának. Már csak emiatt is teljesen elhibázott az a nézet, hogy a XTV. századi Magyarország hatalma kizárólag a városokon nyugodott volna. Ezzel kapcsolatban Zillich könyvéből egészen meglepő dolgokat vehetünk tudomásul. Mindenekelőtt nyomatékosan rámutat Magyarország lakosainak erősen vegyes fajiságára. A magyar nemesség és jobbágyság futólagos említése mellett rendkívül jelentős német szabadparaszt réteget állapít meg. Hazánk Anjoukon színes társadalmi rétegződésének e könnyed leegyszerűsítése után a városokról a következőket olvashatjuk: »A városok szinte kivétel nélkül németek voltak. Ezáltal a magasabb életszínvonal az iparral, kereskedelemmel és iskolával együtt a németség alkotó erejéből fejlődött ki, valamint az általuk nevelt nemesség vékony rétegéből, ök építették ki az államot (!!), ők álltak mindenütt a szellem és árú útjain. S mivel ez nemcsak Magyarországon, hanem minden keleteurópai államban így történt, az ő közreműködésük nélkül nem állhatott fenn megalapozott és fejlődésképes királyi politika, ök voltak a titkos német birodalom (!!), amelyre támaszkodva Nagy Lajos Magyarországot uralkodása idejére hatalmasabbá tette, mint valaha« (28). Tudjuk, hogy a XTV. századi Magyarország Európa akkor talán legrendezettebb állama volt, mely a központi hatalom összetartó ereje és a társadalom szervezettsége folytán példátlanul állott Európa egykorú, bizony meglehetősen zavaros viszonyai között. A gazdasági és kultúrális fellendülés, va-
