Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Entz Géza: Szász író Erdély történelméről
Entz Géza: Szász író Erdély történelméről 423 elevenedik meg. Nem lesz érdektelen e történetszemlélet érvényesülését végigkísérni Zillich művében és e szemléletből folyó tételeit a magyar történeti állásponttal összevetni. Zillich könyvén két alapvető gondolat húzódik végig. Szerinte a Kárpátok medencéje minden szempontból szorosan összetartozik a Német Birodalommal, annak mintegy várudvara. Erdély pedig ennek az előtérnek messze Kelet felé kiugró bástyája, melynek falán a szászok állnak őrt s benne ők teremtik és tartják fenn a nyugati szellemet és műveltséget. Ez a két tétel voltaképpen a birodalmi és o népcsoporti szemléletből fakad és valami egészen csodálatos módon keveredik egymással. Ugyanakkor például, midőn hangoztatja, hogy a Kárpátok távoli zúgába előretolt szászság fajtestvéreivel állandó egységet alkotott s ennek az egységnek határozott formábaöntését kívánja, ugyanakkor legmerevebben áll szemben minden olyan, akár német részről is kiinduló kísérlettel, mely a szász »Universitas« zártságának megbontását jelenti. A birodalmi gondolat szakadatlan hangoztatása nem akadályozza meg Zillichet abban, hogy II. József éppen birodalmi szemléletből fakadó közigazgatási újításait élesen el ne ítélje (81.). A császár az országot Erdéllyel együtt a megyék és kiváltságos területek teljes figyelmen kívül hagyásával kerületekre osztotta. Ez az intézkedés az egységes birodalmi kormányzás szempontjából lehetett bármilyen üdvös, a szászok ősi jogait sértette, egységüket veszélyeztette, tehát fenntartás nélkül elítélték. A nagy- és kisnémet gondolat így bogozó- dik össze Zillich szemléletében. Ezzel kapcsolatban még egy jellemző részletre hívjuk fel a figyelmet. Mikor a múlt század 60-as éveinek porosz-osztrák összeütközéséről beszél, ezt írja; »Poroszország az ellenségeskedések tartama alatt felvette az érintkezést a magyar emigránsokkal; magyar önkéntesek Klapka vezérletével az ő oldalára állottak. Sőt Bismarck hajlandó volt a magyar alkotmánytervezetet a békeszerződésben biztosítani. A kisnémet gondolat győzött; Ausztria annyira meggyengült, hogy egész Magyarországot kénytelen volt a magyaroknak átadni« (88). Bismarck mint a kisnémet gondolat képviselője egészen meglepően hat. Ezt az ítéletet pedig az a tény magyarázza, hogy az 1867-es kiegyezés következtében a szászok végleg elvesztették évszázados kiváltságaikat. A nagy látószög így zsugorodik össze, mikor a szászság részérdekei azt megkívánják. Zillich szemléletének még egy lényeges vonását kell kiemelnünk: a mai gondolkodásnak következetes és feltűnő vissza vetítését a múltba. Bár ez a jelenség szinte minden korban és minden történetírónál, ha sokkal enyhébb formában is, de megismétlődhetik, mégis a dinamikus történeti felfogásra elsősorban jellemző. Mondhatnék, természetes következménye a jelen és múlt szoros tartalmi egybeforrasztásának. A XII. századi szász telepeseket így jellemzi: »Bármi is késztette őket a költözésre, mindegyikük tudta, hogy Európa első népéhez tartozik. Ezt a meg nem művelt keleti országgal (t. i. Magyarországgal) való találkozás első pillanatában kettőzött erővel érezték. Nem is lehetett másként, mint hogy a telepesek német otthonuk, szokásrendjük és műveltségük, valamint