Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Benda Kálmán: Bethlen Miklós kancellár
396 Benda Kálmán dozó lelkes, tüzes ifjú magába fordult, töprengő, elmélyedő, mindent százszor is megfontoló óvatos férfivé lett. Mind többet gondolkozik a vallás dolgain, — mély hite vezette át a megpróbáltatás súlyos napjain is — s lassankint egyetlen vigaszává, örömévé a Szentírás lesz. Istenhez menekül a kitaszítottság, reménytelenség közepette s éveken át egyháza az egyetlen hely, hol szabadon munkálkodhatik, jótékonykodhat, építhet. A politikai élettől nem húzódik vissza, de régi hevességét hiába keresnénk már. Lelkében még él régi vágya, hogy »a bárdolatlan, tudatlan magyar nemzetet mind politikai, mind az ökonómiai dolgokban reformálja, excolalja«, — de földi dicsőségről, országvezetéséről egyre kevésbbé ábrándozik. A »világi becsület« helyett ő már csak »az Ür tisztességes dicséretének reménységét« keresi. Apafi Erdélyországának sikerült egyik legnagyobb fia szárny- tollait megmetszenie, s ha nem is zuhant le a magasból, lendülete lelassudott, életereje pedig egyre morzsolódott eredmény nélkül. ERDÉLY PEDIG megmaradt a török oldalán. A nagyvezér parancsára Apafi még Bécs ostromához is elindult hadaival 1683-ban, Teleki csak későn jött rá, a császárváros felmentése után, hogy rossz oldalra állt. De határozni még mindig nem mert, semmit sem csinált, veszteg ült, s elszalasztottá a pillanatot. Pedig nagy szolgálatot tehetett volna a császári csapatoknak, és mindenekelőtt a magyarságnak, ha beleveti magát a pogányellenes küzdelembe. Valósággal hátába kerülhetett volna a török csapatoknak és két tűz között azokra gyors és biztos pusztulás várt volna. De Bethlen Miklósnak s a »német párt«-nak nem volt szava, a többiek pedig még mindig nem akarták meglátni, hogy a félhold leáldozóban van. Az egész Európából egybesereglett csapatok közben megkezdték győzelmes hadjáratukat Magyarországon. 1684-ben már Budát ostromolták. Tököli északmagyarországi fejedelemsége összeomlott, a bujdosók csatlakoztak a császári hadakhoz, s Erdély itt maradt egyedül, tehetetlenül, pénz és hadsereg nélkül, kiszolgáltatva a sors kényére, kegyére. 1685-ben Dunod generális a császár nevében tárgyalásokat kezdett Apafival, méltányolva a fejedelemség önállóságát, a kísérlet azonban nem vezetett eredményre. Erdély vezető politikusai nem akartak immár Bocskai szavaira emlékezni, hogy a fejedelemségnek csak addig van joga önálló léthez, míg Magyarország területe török megszállás alatt van, nem kívántak Magyarországgal semmilyen kapcsolatba kerülni s a való helyzetet annyira félreismerték, hogy azt hitték, a császárral szemben ők vannak felül, a feltételeket ők diktálhatják. Megkötötték magukat, álláspontjuktól nem tágítottak. Pedig még meglett volna a lehetőség Erdély külön életének biztosítására. Bécsben nem voltak tisztában a fejedelemség belső viszonyaival, s tisztelettel viseltettek Bethlen Gábor egykori állama iránt. A Dunod tárgyalásai után Bécsbe utazott Haller Istvánnak sikerült is a helyzethez képest kedvező diplomában biztosítani Erdély különállását, alkotmányát, Apafi székét, — de a rendek ezt sem
