Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Benda Kálmán: Bethlen Miklós kancellár
394 Benda Kálmán császár és generálisai ellen. Új életre akarta kelteni a fejedelemség magyar küldetését, hogy a császárral való harcban célt szabva az ország elé, a lelkesedés lángjával emelje ki az embereket a tespedt- ségből. Felszólalt a tanácsban, vitatkozott a rendekkel az ország- gyűlésen, — nagy terveiből mégsem valósulhatott meg semmi sem. A tanácsosok lehurrogták ifjú lelkesedését, tapasztalatlanságát megmosolyogták. Meg sem értették, mit akar. Jó egynéhány év keserves próbálkozásaira volt szükség, míg rádöbbent az erdélyi valóságra: a megfogyott, létért küzdő ország belső tehetetlenségére, politikusainak rövidlátására. Fel kellett ébrednie álmaiból, hogy megláthassa: az uralkodó tekintélye, a fejedelemség súlya semmivé lett, nagy megmozdulást, lendületet hiába vár tőlük. Telekinek, a mindenható miniszternek külpolitikájában csak következetlen, számára érthetetlen, gyáva taktikázást látott, a tanácsosok beszédjében össze-vissza, rövidlátó és önző megalkuvást. »A szegény fejedelem erőtlensége és az uraknak ezzel az erőtlenséggel való visszaélések,« a tanácsosok egymás elleni áskáló- dásai visszariasztották, a tivornyákban kimerülő, szellemtől és műveltségtől elrugaszkodott udvari élet különben sem volt az ő világa. Nem tudott közéjük keveredni. De ekkor még hitt benne, hogy egyszer maga alá gyűrheti őket. Hitt küldetésében s úgy érezte, hivatása. Isten előtti felelőssége nem engedik, hogy meghátráljon, meg kell mondania véleményét. Pedig tudhatta, hogy az udvarnál nem szeretik a szókimondó embereket: Bánfi Dénest, Erdély leghatalmasabb főurát épen akkor ítélték halálra Telekiék gálád hazugságokkal, mert szembehelyezkedett velük. Mindez nem rettenthette vissza. Isten úgyis eleve kiszabta sorsának végét s ő, a gyarló ember, azon nem változtathat, hiába szaladna előle, az csak utolérné. Kényszerűségből megalkuszik a sorssal, belátja, ebben a légkörben, ilyen viszonyok között nem gondolhat tervei valóraváltá- sára. De még fiatal, még nem hagyja magát. Szembefordul a pártokkal és klikkekkel, az udvar politikai rövidlátásával. Ahogy később maga mondotta: mi mást tehetett volna, amikor »a haza amint igazán megaláztatva maradott vala is, teljességgel fölfordula.« A MEGOLDHATATLAN BELSŐ PROBLÉMÁK mellé azonban hamarosan még súlyosabb külső kérdések csatlakoztak a fejedelemség szomszédságában, Magyarországon. A törökön már a vasvári béke engedékenysége sem segített, hanyatlása többé nem volt feltartható. A Habsburg-császár hatalma egyre erősödött, s az elkeseredett magyarság próbálkozása Wesselényi vezetésével, hogy sorsának intézését a maga kezébe vegye, csak ürügyet szolgáltatott a királyság teljes elnyomására. Felfüggesztették az alkotmányt, megszűnt a vallásszabadság, az országot elözönlötte az idegen katonaság: a magyarnak hallgass volt a neve. Megindultak a kivégzések, birtokelkobzások, fellobbant a protestánsok elleni hajsza s a nemesség elleni irtóhadjáratot méltón egészítette ki a zsoldosok garázdálkodása a falvak népén.
