Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 1. szám - Szabó István: Az asszimiláció a magyarság történetében
AZ ASSZIMILÁCIÓ A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉBEN A NÉPEK ÉLETÉNEK Ősi eleme az asszimiláció. A jelenségben működő erők s a vele szemben jelentkező gátló tényezők, általában az asszimiláció neve alatt ismert egész folyamat módszeres megismerésére azonban a figyelem csak napjainkban kezd kiterjedni, amikor a népiségnek az állam boltozatával borított külön világára egyre több fény esik. A következőkben az asszimilációról mint történeti kérdésről lesz szó, a történeti vizsgálódások tárgyi követelményei szerint keresve és rendszerezve az asszimilációnak a magyarság múltjában betöltött szerepét. Mivel ilyen vizsgálatokhoz részletmunkálatok még nem állanak a magyar történetkutató rendelkezésére, valósággal a sötétben kell tapogatóznia s az alapfogalmak tisztázásáról sem mondhat le. Mit kell egyáltalában asszimiláció alatt értenünk? Felszívódást valamely népiségbe az örökségként nyert népiség elvesztése árán. Az asszimilált tehát eredetre nézve más nép gyermeke volt, mint amelyhez tartozik, de az ahhoz való tartozás tudata elhalványodott, végül el is enyészett lelkében s helyét másik népiség foglalta el. Az életben természetesen sokszor már az örökölt népiségben is különféle népi elemek foglaltatnak, az asszimiláció legtöbbször és végleg éppen a családi keveredések oldó ereje által teljesedik be. Az asszimiláció továbbá legtöbbször lassú, szinte alig észrevehető folyamat, amely a végső beteljesedéshez esetleg csak nemzedékek egymásba fonódó láncolatában jut el. Az asszimilációnak ezért különböző állomásai vannak s olyan esetekben, amikor az asszimiláció teljesen még nem fejeződött be, a hamvadó népiség könnyen juthat új tápláló erőhöz és fokozott erővel törhet ismét elő. Lezártnak az asszimiláció folyamata akkor tekinthető, ha az asszimilált már minden fenntartás nélkül magába fogadta új népisége tudatát s számára ez a népiség egyetlen lehetősége; ezen a fokon az elveszített népiségnek már olyan közömbössé kell számára válnia, mint bármely más idegen népiségnek. Minthogy a népiség legkifejezőbb jegye és meghatározója a nyelv, az asszimiláció is elsősorban a nyelv elsajátításán keresztül jut kifejezésre. A népiség azonban mégsem egy a nyelviséggel, nyelveket gépiesen anélkül is bárki magáévá tehet, hogy ezzel a magáénak vallott népiséget a legkisebb mértékben is befolyásolná. A nyelvben akkor jut kifejezésre az asszimiláció, ha az elsajátított új nyelvet az asszimilált anyanyelvként érzi magáénak, ugyanakkor tehát, amikor új nyelvre tett szert, a régitől elidegenült, sőt el is szakadt. Azonban a teljes nyelvcsere sem fejezi ki azt, ami a népiségben és a népi asszimilációban lelkiség. Az asszimilációnak legtöbbször a tudat alatt lejátszódó lelki folyamatában végül is a nyelv mellett sok egyéb tényezőnek is van szerepe, így a vérségi keveredésnek, hagyományok születésének és átörökítésének, lelki alkalmazkodásnak, valamint sajátos egyéni körülményeknek.
