Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 4. szám - Jakó Zsigmond: A magyarság életrajza
194 Jákó Zaigmond tudomány hozzáférhetetlenségébe burkolózó történetírástól magára- hagyott olvasók irányzatos alkotásokkal vagy a história hitelét végleg lerontó népszerűsítő munkákkal kényszerültek szellemi szükségletüket kielégíteni.* Változás csak a világháború után következett be a magyar töi - ténettudomány fejlődésében, amikor a szellemtörténeti módszerek alkalmazásával elkészült történelmünk nagyszabású új szintézise, Kómán és Szekfű Magyar Története.“* A tragikus összeomlás okait kereső, súlyos lelki válságba került nemzet hatékony orvosságot nyert a múlt újonnan megalkotott rajzában. A trianoni országcsonkra szorult magyarság előtt teljes életszerűségében bontakozott ki ezeréves múltja s a tragikus jelen kifejlését, saját helyzetét megismerve, visszanyerte önbizalmát, küldetésébe vetett hitét, mert tudatosult benne, hogy bukása nem reánehezedő végzet, hanem az erők pillanatnyi alakulásának következménye, melyből kell kiútnak lenni. Az ország széttöredezése azonban szükségszerűen a történet- tudomány és közönsége viszonyában is éreztette hatását. Társadalmunk ösztönösen megsejtette, hogyha múltját továbbra is államán keresztül szemléli, hatalmas magyar tömegek maradnak ki a szűkre szabott határok közül. Az állam helyére erősebb és a teljes magyarságot átölelő organizmust kellett állítani, melyet az önkényesen meghúzott új határok nem szabdalhattak szét. Ilyennek kínálkozott az állam árnyékában eddig kevés figyelemre méltatott népiség, mely a közös múlt, hagyomány- és műveltséganyag, magatartás kapcsaival oszthatatlan egységgé kovácsolt össze mindenkit, aki magyar, bárhol és bármilyen állami keretek között éljen is. Ebben a szemléletben rejlő óriási összefogó erőre példaként az azt legjobban érvényesítő németséget idézhetjük. Soha olyan szét- választhatatlan egységet nem alkotott a világ németsége, mint a két háború közti széttagoltságában. Az újjászülető németség teljes értékű tagjának érezhette magát a galíciai vagy bukovinai szegény szórványnémet, s ez a tudat erőt adott neki népisége megtartására. Hogyan vethették volna le németségüket a világ minden tájára szétszórt, esetleg századok óta idegen népfek között élő, már asszimilálódó németek is, amikor tudatosították előttük, hogy múltjuk, dalaik, játékaik, szokásaik mind-mind elválasztják környezetüktől és láthatatlan, de mégis megtagadhatatlan szálakkal egy távoli hatalmas közösséghez fűzik őket? Kutatóintézetek alakultak az új határokon kívül maradt németség életének tanulmányozására. A messze idegenbe vetődött német népszigetek vaskos kötetekből és gazdagon illusztrált népszerű kiadványokból állandóan tapasztalhatták, hogy életüknek még oly hétköznapi jelenségeit is számontartják, foglalkoznak velük, nincsenek egyediÚ. A Birodalom fiai pedig népük erejébe vetett hitüket látták igazolva a német sors és gondolat e távoli hordozóinak életében és küzdelmeiben. * Az alábbiakra vő. Hóman Bálint: A történelem útja. (A magyar történetírás új útjai. Bpest, 1932. 7. kk.). * Hóman Bálint—Szék fii Gyula: Magyar történet. Bpest, 1928—1934. I—vn.
