Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 3. szám - Szabó T. Attila: A románok újabbkori erdélyi betelepülése
A ROMÁNOK ÚJABBKORI ERDÉLYI BETELEPÜLÉSE A ROMÁN NÉP erdélyi betelepülésének és térfoglalásának megvilágítása kétségtelenül az erdélyi román népiségtörténetnek magyar szempontból egyik legfontosabb fejezete, mert alapvető kérdésekre ad feleletet; honnan, mikor és hogyan került Erdély földjére a román népelem, milyen okok tehették lehetővé a betelepülést s milyen következményekkel járt a románság itteni térfoglalása.* Erre a kutatásra a hitelt érdemlő történeti bizonyítékokban hiányos folytonossági (kontinuitás) elmélet mind inkább célzatos hangoztatása is ösztökélte a magyar történettudományt, ma azonban — a folytonossági elmélet tudományos cáfolatával* — kötelessége is a románság erdélyi kezdeteinek tárgyilagos bemutatása, levéltárainak ilyen szempontból való beható átvizsgálása s a napfényre kerülő s már kiadott történeti forrásanyag módszeres rendezése és feldolgozása. A kérdés lényege egyébként az, hogy a folytonossági elmélet elvetésével, a ma rendelkezésünkre álló forrásanyag értelmében, a románság erdélyi jelentkezésének időpontja a középkor végére tolódik ki, térfoglalása csak a középkor legvégén ölt nagyobb méreteket, e térfoglalás jelentékeny része meg éppen az újkorra esik. Sajnos az újabbkori román betelepülés kérdésének forrásanyaga ma még távolról sem annyira felderített, mint a középkori betelepülésé s ezért kell e kérdésről olyan vázlatos formában beszélni, mint azt nemrégiben Jakó Zsigmondi tette és teszem az alábbiakban magam is. De bármennyire is vázlatos e kép, mégis alap♦ Az erdélyi románság késö-középkorl történetéről éppen a Hitel hasábjain (VII, 77—92) Tamás Lajos írt. A kérdés e részére nézve nála, illetőleg a tőle idézett munkákban találni bőséges adatokat. Míg az erdélyi románság középkori helyzetének történetével többen is foglalkoztak (1. uo. Balázs Éva, Iczkovlts Emma, Jakó Zsigmond, Maksay Ferenc munkáit és a Lukinich Imre, Gáldi László, Fekete Nagy Antal és Makkal László összeállításában megjelent Documenta-t), az újabbkori történet kérdéseivel részletesen és a rendelkezésre álló levéltári anyag felhasználásával még senki sem foglalkozott, összefoglalásnak legjobb Jakó Zsigmond alább is idézett tanulmánya, ö a kérdésre vonatkozó összes közléseket felsorolja, illetőleg felhasználja. — A románság terjeszkedésére nézve az idézett munkákon kívül sok elszórt adatot találhatni Szolnok Doboka vármegye mono grayhiájóban (Dés, 1900—5.). Az avasi román települési vidék és általában a román népelem Erdélyen kívüli keletmagyarországi történetére nézve módszertani szempontból is legjelentősebb tanulmány Szabó István XJgocsa megyéje (Bp. 1937). A helynévtörténeti következtetések felhasználására nézve 1. az ö munkájában a Knlezsa István megállapításaira támaszkodó eredményeket, az Erdély című munkának ugyancsak Knlezsa írta fejezetét (Bp., 1940), valamint saját helynévtörténeti tanulmányaimat, cikkeimet (az Erdélyi Múzeumban, az Erdélyi Tudományos Füzetekben és a Magyar Nyelvben 1930 óta). ‘Vö. Tamás Lajos: A román nép és nyelv kialakulása. Hitel VII (1942), 77—91 (Gazdag irodalmi utalással).-Jakó Zsigmond: A románság megtelepülése az újkorban. Erdély és népei (szerk. Mályusz Elemér). Bp. 1941, 118—41.
