Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Martonyi János: Közigazgatásunk reformja
104 Martonyi János oly mértékű növelését tette szükségessé, hogy a köztisztviselők jelentős hányadát a részben idegen eredetű városi polgárságból és más, a középosztály és a nép között átmenetet jelentő rétegekből kellett meríteni; a közvetlen népi utánpótlás a társadalmi hajszál- csövességnek meglehetősen lassú működésénél fogva nem igen jött számításba, kivéve az egészen alsórendű állásokat. Ez a változás emellett még együttjárt bizonyos minőségi higulással és határozott kontraszelekciós jelenségek kísérték. A történelmi rétegek nem tudtak mindig lépést tartani a kor modern igényeivel; az asszimilálódó új elemek pedig ezen a téren is a gentryvilág hibáit, rossz szokásait kezdték utánozni, aminek következményei sokaknál a nagyképűség, formalizmus, lassúság és az igazgatottak bajai iránti érzéketlenség. Másfelől az is lépten-nyomon kiütközik, hogy az időközben nagyüzemmé növekedett és egyre szövevényesebb feladatokkal birkózó közigazgatás szervezeti problémáinak megoldása sok kívánnivalót hagy hátra; ezt viszont arra lehet visszavezetni, hogy a most említett nehézkességgel összefüggően köztisztviselői karunkban nem túlságosan általános a szervezőképesség. Ezek a megjegyzések talán túlságosan sötétnek tüntetik fel a helyzetet; de úgy hisszük, hogy a diagnózis őszintesége elengedhetetlenül szükséges a gyógyítás sikeréhez. Emberi tulajdonság, hogy ami jól van, azt természetesnek vesszük. Ezért csak röviden utalunk arra, hogy a most ecsetelt gyengeségekkel szemben a magyar köztisztviselői kar javarészének kitűnő és a fejlődésnek biztos alapot nyújtó tulajdonságai is vannak: elfogulatlanság, puritán hozzáférhetetlenség, szorgalom, hazafias lelkesedés és így tovább. A KÖZTISZTVISELŐ ESZMÉNYKÉPE A JÖVŐBE vetve most már tekintetünket, azt szeretnők kifejteni, hogy a többféle anyagból összegyúrt köztisztviselői karunkban milyen sajátosságok lennének kifejlesztendők ahhoz, hogy a magyar közigazgatás valóban hivatásának magaslatára emelkedhessék. Arról, hogy az igazi tisztviselőnek hogyan kell a maga szerepét az államvezetésben felfognia, néhány héttel tragikus halála előtt mélyen szántó előadást tartott gróf Teleki Pál.» Ennek során a rá jellemző egyszerű stílusában ezt a megállapítást tette: »a részvétel a nemzetnevelésben elmélyülést kíván a nemzet mivoltában...« Ügy érezzük, hogy amikor a magunk szerény tűnődései és hivatali munkában szerzett benyomásai alapján az eszményi tisztviselőtől megkívánt tulajdonságokat igyekszünk felsorakoztatni, ezt, a magyarság igazi arculatának és helyzetének megismerésében álló kötelességet kell az első helyre tennünk. A tisztviselőnek nemcsak a jogszabályokat és szolgálati utasításokat kell ismernie, hanem gyökeréig tisztában kell lennie a gondoskodása tárgyát alkotó terület* Or. Teleki Pál: A vezetés. A VII. közigazgatási továbbképző tanfolyam 1941. március 3-1 ünnepélyes megnyitásán elhangzott előadás. »Az igazi tisztviselő« címmel a Nemzetpolltikai Szolgálat külön kiadványaként is megjelent. Budapest, 1941.
