Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940 / 1. szám - Dr. Jancsó Elemér: Gróf Mikó Imre, a művelődéspolitikus
Gróf Mikó Imre, a művelődéspolitikus 40 férfiakat, akik a lassú, de építő munka révén, Széchenyi szellemében akarták megvalósulva látni a magyarság álmait. A robbanásig feszült légkörben, 1848 április havában, Jósika Sámuel erdélyi főkancellár visszalépése után, a király Mikóra bízta az erdélyi udvari kancellária elnökségét. Mikó azonban nem fogadta el ezt a más időkben kitüntetésnek számító tisztséget. „Nem kerülhette azonban el azt, — írja Kőváry — hogy mint erdélyi kincstárjiok, szűkebb hazája kormányát vezesse azon idő alatt, mikor Teleki gróf kormányzó a pesti országgyűlésen volt, valamint azt sem, hogy 1849 októberében az agyagfalvi székely nemzetgyűlésre királyi biztosnak küldjék ki." Mikó szerepét az agyagfalvi gyűlésen az egykori leírások úgy tűntetik fel, mint a bölcs mérsékletnek és nemes egyeztésnek mintaképét, Az iránta minden irányból megnyilvánuló szeretet jele, hogy a mintegy 30,000 főnyi tömeg elnökéül választja, Kőváry szerint a gyűlés lefolyása fényes bizonyítéka Mikó tapasztalatokon alapuló politikai éleslátásának, nagy tekintélyének és a pillanatokhoz való alkalmazkodóképességének. Mikót 48 előtti szereplése úgy ismertette meg Erdély közvéleményével, mint a jóakaratu, tekintélytisztelő ember mintaképét. Az uralkodó megnyilatkozó bizalma nem tette őt népszerűtlenné honfitársai körében, mert mindenki tudta róla, hogy az ő királytisztelete és alkotmányos érzése nem jelent lemondást a nemzet jogairól, hanem a jogok békés úton való, következetes kiharcolását, Mikó egész politikai működése nemcsak az erkölcsi magatartás nagyszerűségét mutatja, de jelképezi azt a helyzettel mindig számoló, a valóságtól soha el nem szakadó, de eszményeit azért fel nem adó. bölcsen következetes erdélyi politikus-típust, amelynek Erdélyi Pál szerint utolsó megtestesítője volt, 1848 DECEMBER 2-ÁN Kemény Ferenc azt indítványozta, hogy az erdélyi főkormányszék a királytól kérje a sérelmek orvoslását, Ennek a kérésnek személyes átadásával Mikót bízták meg, Mikó ezt a feladatot rögtön elvállalta, felutazott Bécsbe, de a nemzet és a király közti harc miatt meghallgatásra nem talált és csak tíz hónap múlva, 1849 októberében kapott engedélyt az Erdélybe való visszatérésre. Addig Olmützben kellett tartózkodnia. Ezalatt az izgalmas tíz hónap alatt olmützi csendes kényszerlakhelyéről sötét gondok között kellett otthonhagyott feleségére és gyermekeire gondolnia és Magyarországra, amely hősi küzdelmét, élet-halál harcát egész Európa feszült figyelmétől kísérve vívta, A Világost követő tragikus esztendők kemény megpróbáltatást jelentettek számára. Birtokai egyrészét a forrongó idők tönkretették, elpusztult az az intézet is, amelyben gyermekkora boldog éveit töltötte és tetézte fájdalmát feleségének az ő távollétében bekövetkezett halála. Ezekben a reményvesztett években sötétebb képek rajzanak költőink lelkében a nemzet jövőjéről, mint a korábbi századokban bármikor, Vörösmarty ekkor írja meg e kor keserű magyar lelkivilágának visszhangjaként a „Vén cigány“-t, ugyanazt a sötéten- látást fejezi ki Bajza „Fohászkodás“-a is. De mint minden korban, úgy most is a romokon virágok nőnek, új, acélozott lelkek megkezdik lassan az építő munkát, Jókai, Ke
