Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940 / 1. szám - Dr. Jancsó Elemér: Gróf Mikó Imre, a művelődéspolitikus

Gróf Mikó Imre, a művelődéspolitikus47

színészete gyakran kerül anyagi válságba, Mikó érdeme, hogy három évtizedre kiterjedő színpártolói tevékenységével a színház válságait megoldotta. Amikor a hatvanas években a Farkas utcai színházépületének átalakítása anyagi lehetőségek miatt késett, ő áll a gyűjtés élére és Kolozsvár város ajándéka mellett övé a legnagyobb pénzadomány. Mikó 1848 előtti közéleti tevékenységének két alappillére tehát a református egyház támogatása és a magyar színészet pártolása.

Éleiének legboldogabb eseménye, házassága szintén erre az időre esik. 1840-ben veszi feleségül Rhédey Adám lányát, Máriát. A boldog házasság és a családi élet fokozottabban a faluhoz köti és munkássága javarészét a gazdálkodás tölti ki. Kortársai közül számosán említik Mikó kitűnő gazdasági szaktudását. Birtokai Erdély legszebb mintagazdaságai közé tartoztak.

Az 1841—43. évi országgyűlésen vetődött fel az Erdélyi Múzeum megalapításának gondolata. Kemény József és Sámuel grófok híres gyűjteményüket felajánlják erre a célra. Önzetlen elhatározásuk Erdélyszerte lelkesedést kelt, A későbbi országgyűlésen azonban hiába sürgetik a múzeum megvalósítását, a megoldást a közhatalom állandóan halogatja és a 48-as forradalom egyelőre fátylat borít a múzeális gondolatra. Kemény József mellett Nagyajtai Kovács István hasonló irányú működést fejt ki. Munkásságuk akkor még nem keltette fel Mikó figyelmét, őt akkor még nem érdekelték annyira a szellemi élet megszervezésének kérdései, mint később. Ebből a korszakból Mikó levelezése nem maradt fenn, így olvasmányairól, lelkivilágának kialakulásáról kevés adattal rendelkezünk. Pedig érdekes volna beletekintenünk a felkészülésnek, a lelkiönösszeszedésnek ebbe az ismeretlen évtizedébe, amely közvetlenül megelőzi Mikó korszak- alkotó művelődéspolitikai szerepvállalását. Tudjuk, hogy szívesen és sokat olvasott, a régi klasszikusok mellett kora magyar irodalmát is jól ismerte. Az is ismeretes, hogy elsősorban Kölcseyt, Eötvöst és Széchenyit szerette, de különösen előszeretete ekkor ébredt fel a felújulás korának nagy írói és műveltségszervezői iránt. Ka- zinczyt, Révait, Bőd Pétert, Benkőt gyakran emlegeti. Olvasmányai, kedvenc írói kiválogatásában már kiütközik a későbbi művelődéspolitikus és az etikai szempont elsősége. Az íróktól elvárja az élet és a művészet egységét és erkölcsi alapját, a nagy irodalom- szervezők és művelődéspolitikusok iránt hálával és rajongással telik meg a lelke Bőd Péter, Kazinczy és Révai példái titokban bizonyára azt a vágyat ébresztették fel benne, hogy őket követve, életét hasonló célok szolgálatába állítsa, A 40-es évek magyar irodalmi életét családi magányából szemléli. Látja egyfelől a sötéten látó magyar írók hosszú sorát, átérzi Berzsenyi sötét jóslatát, szívébe zárja Kölcsey és Vörösmarty remények és bánatok közt hánykódó költészetét, de a borúlátó irodalmi szemlélet nem ragadja magával, Európa nyugtalanító eseményei a magyar írók műveiben visszhangra találnak, a lengyelek szomorú sorsa Vörösmartyban ugyanolyan sötét gondolatokat ébreszt, mint aminőket egy évtizeddel azelőtt a reménytelennek látszó jövő ijesztő képe keltett a „Zrínyi második éneke“ és a „Vanitatum Vanitas" írójában, Kölcseyben, Vörösmarty 1846-ban