Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 3-4. szám - Ottlik László: Szent István birodalma az új Európában
Szent htván birodalma az úi Európában 255 földművelő lakosság megszaporodott, mindegyre rajokat bocsátott ki magából az eredetileg érintetlenül hagyott dombos-erdős határterületekre és itt is folytatta a honfoglalás, a letelepülés nagy művét. Az eredeti lovas nomád, aki eközben leszállt a lóról s kezébe vette az ekeszarvát, utóbb arra sem volt rest, hogy fejszét ragadjon és irtsa az új települések körébe vont roppant erdőségeket. Eközben az idők folyamán más népekkel is keveredett, amelyek már eredettől fogva hegylakó, erdőirtó népek voltak s amelyek ugyancsak növekvő mértékben rajzoltak be a még el nem foglalt, a gazdálkodásba be nem vont erdős-hegyes határvidékekre. Történetírásunk újabban megdönthetetlen érvekkel mutatta ki, hogy ebben az érintkezésben mindinkább a magyarság nyelve vált uralkodóvá és hogy a középkor végén az immár teljesen benépesített Kárpátmedence lakosságának 80—85®/o-a a magyar nemzetiséghez tartozott. A már említett jeles munka szerzője, Kászonyi Ferenc megkapó érveléssel mutatja ki, hogy ennek a ténynek okát a magyar állam erős politikai egységében és az általános gazdasági és kulturális fejlődés kedvező folyamatában kell keresni. Kászonyi megállapította és világosan megfogalmazta a nyelvi asszimilálás alaptörvényét, amely úgy szól, hogy kedvező politikai, gazdasági és kulturális viszonyok között, amelyek a forgalmat erősítik és az élet lendületét meggyorsítják, a politikailag uralkodó, legnagvobb tekintélyű rétegek nyelve az „imperiális" vagy „országos" nyelv — lingua patria — van előnyben, holott hanyatló viszonyok között, amikor egy természetes téregység összetartó erői lankadnak, amikor ennek következtében a forgalom, az élet lendülete gyengül s az egyes tájak fokozatosan elszigetelődnek egymástól ! az alsóbb népelemek „provinciális“ nyelve — lingua verna- cula — nyer tért. Amikor tehát Mohács után Magyarország politikai egysége megszűnik, állami rendje elhanyatlik s az állandó háború állapotában a társadalmi és gazdasági fejlődés megáll t ezzel együtt a forgalom is gyérré válik az ország különböző részei között és a közép, az ország természetes központja és szíve nem tudja a perifériális részeket elegendő vérrel ellátni. Ennek az állapotnak a következménye nemcsak az, hogy az ország helyreállításáért, életéért küzdő magyarság sorai egyre ritkulnak és hogy helyükre előbb a perifériák nem magyar-ajkú népei áramlanak, utóbb pedig mind nagyobb mértékben külföldiek, hanem az is, hogy a magyarság asszimiláló ereje csökken és ellenkezőleg a nem magyar nemzetiségek nyelve terjed, tetemes részben még a velük érintkező magyarság körében s az ő rovására is. E folyamat nem állította meg a vérkeveredést a Kárpátmedence különböző népelemei között; a legújabb kutatások azonban kétséget kizáróan kimutatják, hogy a magyarság nvelve visszaesett olyan területeken is, ahol eredeti magyar települések nemcsak hogy nem pusztultak ki, hanem még újakkal is szaporodtak. Az alföldi magyarság ugyanis nemcsak azáltal vesztett népi állagából, hogy az ő vérvesztesége volt a legnagyobb, hanem azáltal is, hogy egyes részei az északi felvidékre húzódtak és itt vérszerint összekeveredtek azzal a másajku — tót, rutén — lakossággal, amelybe nyelvileg utóbb jórészt bele is olvadtak. Számos tapasztalat mutatja, hogy az újabb századokban kifejlődött nemzeti
