Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940 / 1. szám - Dr. Bíró József: Az erdélyi magyar műemlékpolitika
Az erdélyi magyar műemlékpolitika feladatai 25 a lelkészkedő papságot, hogy a templomokon vagy azok berendezésén semmiféle önhatalmú változtatást az egyházi műemlék- bizottságok tudta és beleegyezése nélkül ne eszközöljenek. Az egyházi bizottságok az ilyen irányú bejelentéseket és kéréseket véleményezés-^gett, lehetőleg az esetleges tervekkel együtt áttennék az EMMB-hez, az szakembereinek, illetve kiküldötteinek meghallgatása után közölné állásfoglalását az egyházi főhatóságokkal, az egyházak aztán ebben az értelemben intézkednének s az esetleges restaurálást vagy annak ellenőrzését azEMMB re bíznák. A magyar bizottság így legfőbb véleményező és tanácsadó szervvé válhatna minden magyar építésügyben. De nemcsak a műemlékrestaurálások ügyében volna irányadó« hanem az új építések stílusbeli zűrzavarában is rendet teremthetne. Gondoskodna arról, hogy a régi erdélyi építőművészet hagyományai mintegy átlényegüljenek a modern erdélyi egyházi építészetben is s így a múltakon őrködve s azt behatóan tanulmányozva elősegítené az új magyar építések egységes szellemének kialakulását is Magától értetődik, hogy ezt a feladatát a legmesszebbmenő körültekintéssel végezné, hiszen az élő művészet irányítása bár méltó, s magas- rendű, de végtelen óvatosságot igénylő feladat. Az „irányított művészet“ csak ritka esetben jó művészet is. Kétségtelenül nehezebb volna a bizottság helyzete a magyar műemlékek másik kél csoportja: a magánosok kezében levő emlékek, valamint az ingó műtárgyak dolgában. Itt már nem rendelkezhet az egyházak szervezetével s csak a felvilágosítás, rábeszélés és meggyőzés erejével kell hatnia, valóságos nemzefnevelő küldetést teljesítenie. Az iskolák, az egyház a sajtó, a társadalmi élet minden rendelkezésre álló eszközéoel kellene felhívnia mindazok figyelmét, akik oly szerencsések, hogy egy magyar műemlék birtokosának mondhatják magukat, hogy ezeket az emlékeket becsüljék meg, tartsák jó karban, önkéntes változtatásokat ne eszközöljenek rajta s természetesen jó szolgálatait fel is ajánlaná a bizottság, ha a tulajdonos az emléket restaurálni akarná. Hasonló, bár még nehezebb a helyzet az ingó műemlékeknél. Itt a magyar bizottság szerepe már igen korlátozott lenne, gondoskodását azonban egy igen fontos emlékcsoportra kiterjeszthetné. Az erdélyi kastélyokban, udvarházakban, városi lakásokban rengeteg családi arckép (olaj- és vízfestmény, rézkarc, kőrajz, kézi- rajz) van felhalmozva, amelyek kegyeleti értékükön túl is rendkívül nagyértékü művészet , nemzetség , család- és viselettörténeti jelentőségűek. A bizottságnak propagálnia kellene, hogy tulajdonosaik e képeket becsüljék meg, ne kótyavetyéljék el, puszulni semmiképpen ne hagyják s végső esetben ajándékozzák az Erdélyi Múzeumnak, vagy helyezzék letétbe gyűjteményeiben, A bizottság maga pedig igyekezne ezeknek a műveknek a fényképeit s adatait (méret, jelzet, színleírás, proveniencia, stb ) a modern történeti képkutatás irányelvei alapján összegyűjteni, hogy az erdélyi magyar múlt arcképcsarnoka a maga teljességében összegyűjthető s egykor talán kiadható legyen. Kívánatos lenne termé-
