Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 3-4. szám - Ottlik László: Szent István birodalma az új Európában
É48 Ottlik László elegendő politikai erőkifejtésre képtelen provinciákat idegen terek központjainak nem természetes, hanem mechanikus uralma alá rendeli. Az ekként keletkező helyzet azonban ideig-óráig is csak erőszakkal s ehhez csatlak' zó mesterséges, „trükkös" módszerekkel tartható fenn. A természetes téregységeknek s a természetes határoknak jelentősége ugyanis — Kanttal szólva — regulativ, holott a konstitutív erők mindig a politikai centrumokból kiáradó szuggesztió-hullámok ■. a szervező politikai akarat-energiák kisugárzásai. Ezek a különböző gócokból kiinduló sugárzások a térben egymással összeütköznek, egymással ínterferálnak vagy egymást keresztezik. Azonban minden politikai akarathuliám, bármily virulens egyébként, az átfutott tér kiterjedésének s a leküzdött akadályok nagyságának vagy sokaságának arányában veszít hatóerejéből! halványodik, átformálódik s végül elhal, eiszóródik a térben. A természetes határok jelentősége tehát nem abban van, hogy a fizikai közlekedés elé akadályokat állítanak vagy sztratégiai védőfalakul szolgálnak. Ilyen értelemben való jelentőségük napról-napra csökken a technika újabb erőfeszítései következtében, A nagy hegységek, tengerek, sivatagok határoló jelentősége sokkal inkább abban van, hogy a lelkeket koncentrálják, hogy a lélek természetes néző irányait szabályozzák, A természetes téregység lakója „befelé“ és „kifelé" néz és szellemi álláspontját akaratlanul is annak a téregységnek központjába vetíti, amelyben él. Anglia ezért idegen test a kontinenssel szemben s ezért lett a kontinens szempontjából rendzavaró hatalommá, amióta nekilátott, hogy itt „rendcsináló" tevékenységet fejtsen ki. Hasonló okokból kellett Napoleon rendcsináló terveinek megbukniok: Páris túlságosan perifériális gócpont ahhoz, hogy onnan Európát kormányozni vagy patronálni lehessen. Ugyanez áll minden olyan kísérletre, amely kelet felől iparkodik Középeurópa testébe hatolni s ugyanezért volt vészt- hozó minden koalíció, amely Nyugatot és Keletet a Közép ellen tömörítette egybe. Az eredmény mindig csak a természetes középeurópai téregységek szétmarcangolása, provincializálása és idegen központoknak való erőszakos alávetése volt. A történet rendjét követve, mindegyre világosabban láthatjuk e törvényszerűségeknek érvényesülését. Róma napjának emelkedése addig tartott, amíg civilizációs eszméinek és hatalmi akaratának sugárzása egyenletesen terjedt a mediterrán térben. De megtört ez a sugárzás az Alpoktól északra, a germán népek akkori életterében és megtört a hellenizmus interferáló hullámvonalaiban, amint keleti népek életterébe ért. Észak felé megtorpant a birodalom s önként elhatárolta magát, azt hívén, hogy erődvonalakkal kizárhatja az idegen akarathullámok betörését, keletfelé pedig ideig óráig csak azáltal tarthatta magát, hogy egy új középpontot hívott életre a Bosporus partján. Ámde Konstantinápolyból rövidesen Bizánc letti sohasem volt az római város, hanem meghódolni kényszerült a saját „Hinterlandja“, a hellenizmus szellemének s a római birodalom megszűnt élni abban a pillanatban, amikor Róma összeroppant s a még „rómainak" nevezett birodalom székhelye egy keleti főváros lett, amelyben orientális deszpoták uralkoJtak,
