Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940 / 1. szám - Dr. Bíró József: Az erdélyi magyar műemlékpolitika
22 Dr. Biró József nositotta magát; sőt, minden lehető alkalommal, a nemzetközi fórumok előtt is hivatalosan s erélyesen tiltakozott a műemlékrombolás vádja ellen. Azt meg éppen senki sem állította, hogy a CMI valaha is lebontatni rendelt volna valamely magyar művészeti emléket A bizottság legfeljebb passzív maradt, nem avatkozott bele e kényes ügyekbe, egyszerűen közönyös volt. De ha az ellenkezőjét tette volna is, ez sem vezetett volna magyar szempontból mindig megnyugtató eredményre. Ne felejtsük el, hogy mindmáig nem jelent meg a műemlékek hivatalos osztályozása s így az 1834-ig épült templomokon kívül a kastélyok, várak, városi házak vagy éppen az ingó műemlékek ezidőszerint semmiféle hivatalos védelem alatt nincsenek; a Gerecze-topográfiát még nem nyilvánították hivatalos lajstromnak. Mi magyar műemlékeknek — az Erdélyben kialakult, magyar s román szemszögből egyező közfelfogás szerint — 1. a magvar egyházak tulajdonában lévő ingatlanokat és tartozékaikat, 2. azokat a kastélyokat, várakat, udvarházakat, városi és falusi házakat tekintjük, amelyek magyar tulajdonban vannak vagy voltak és magyar vonatkozásuk van, s végül 3, az egyéb ingó, magyar vonatkozású műemlékeket. Mindebből világos, hogy elsősorban a tulajdonosnak kell a műemlékrom' bolásiói tartózkodnia s a tulajdonában lévő emléket fenntartania. Ha nem teszi s a CMI talán ebben az irányban közbe akarna lépni azzal, hogy az ingatlant műemléknek nyilváníttatja s kimondja a fenntartási kötelezettséget, a tulajdonos joggal kérheti a törvény alapján a kisajátítást, ha neki. magának nincs elég anyagi ereje a fenntartásra, vagy azt egyszerűen nem akarja. Már most kérdjük: gondolhat-e arra magyar, hogy a román államnak avégből legyenek terjedelmes alapjai, hogy magyar műemlékeket vásároljon meg s hogv azokat, mint magyar történelmi emlékeket, fenntartsa?.., S magvar érdeke, hogy az állam ezeket a műemlékeket kisajátítsa ? KÖZBEN PEDIG ÁLL A KÉP: pusztuló műemlékek, be- omlófélben levő mennyezetek, lepálló falfestmények, roskadt szobrok, düledező kúriák, kallódó sírkövek, elkótyavetyélt családi arcképek és régi ötvösmunkák —ezzú szemben az időnként, szalmaláng módjára ellobbanó kultúregyleti mozgalmak s litterátus lelkek siránkozása a vasárnapi mellékletekben. A magyar egyházaknak, püspökségeknek, mindegyiknek megvan ugyan a maga műemlékbizottsága, de közülök azok is, amelyek nemcsak névleg működnek, a másirányu, hitéleti és iskoláztatási ügyekre fordított összegek miatt rendszeres és tervszerű emlékrestaurálásokra nem gondolhatnak. A fiatalabb lelkésznemzedék sem rendelkezik elég történeti és művészettörténeti érzékkel vagy iskolázottsággal, hiányoznak a szakemberek, a szakavatott és műértő, román honos magyar restaurátorok; amellett a műemlékekkel való törődés az egyházak életében jóformán nobile officium, művészetbarát főpapok, egyházgondnokok, presbiterek mellékes időtöltése. E sorok írójának nem egyszer volt alkalma irányadó egyházi tényezőktől adatokat hallania a műemlékvédelem szervezetlenségéről s min-
