Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940-1941 / 2. szám - Eszmék és elvék - P. Incze Lajos: Változatok székely kesergőkre

106

Parajdi Incze Lajos

magyar társadalom minden egyes pontja szilárdan alá lesz támasztva, hiszen az alsóbb rétegek feszitőerején nyugszik,

A nemzetgazdasági élet korszerűsítése amúgy is elég gondot okoz. A Prahova és Dembovicza völgyének iparvidékein és általában a kőolajfinomitó telepeken lehet jól megfigyelni azokat a lelki zavarokat, melyeket a gépesítés átmenet nélküli bevezetése okoz, közvetlen közelsége révén, az addig bontatlanul ősi parasztfelfogásban és életvitelben. A keleteurópai méretekre szabott, de amerikai ütemű gyáripar kezdetleges egyszerűségben lepte meg a román falut. A termelés villámgyors átnyergelése még eszmei előkészítésre sem engedett időt. A gép rohamos térhódítása hamar kivetette egyensúlyi helyzetéből a román paraszti élet rugalmasabbnak vélt alapjait.

Biztató jelek vannak arra, hogy fölösleges aggodalom volna a székely falut hasonló veszélytől félteni. A magyar élet lüktetésén messzire kivül eső részek-népe csak elvándorlás esetén kerülhet váratlanul szembe a géppel. Nem volna előnyös a nemzetre, ha a kikerülhetetlen — így mondom s kikerülhetetlen — iparosodás során az észszerű vonalvezetéssel nem egyező igényeket fecskendeznének titkon a székelybe, ceruzával papírra vetett kultúrpolitikai tervek helyett merész és egyben kalandos lidérckergetésre bíztatnák j ha a felszabadítást most úgy értelmeznék, mint akik szlovákká betegitették a szorgalmas tótot.

Ha komolyan készülünk új ezredévekre^ akkor még nem késő, soha sem késő szervezkednünk. Heverő kincseinket úgy kell tekintenünk, mint amiket sikerült eddig tárolva tartogatnunk nehezebb időkre. Hegyeinket erdőrengetegek borítják. Havasi legelőink önként kínálják a tervszerűen megrendszabályozott állattenyésztés ezer lehetőségét. Széles tere nyílik az állati termékeket feldolgozó iparnak. Sebes vizű folyócskáink mellett az üzemek egész sorát lehetne beállítani a fa ipari megmunkálására. Messze földön ismert ásványvizeinket kereskedelmileg nagyszerűen ki lehet használni. Fürdőinket, svájci szabású üdülőhelyeinket bel és külföldi vendégforgalommal népessé és keresetté lehet tenni. Természeti csodáinkat a képvetítő berendezések révén közkinccsé lehet tenni s ezáltal kereseti lehetőséggé varázsolni. Kincsek hevernek a föld színén, kincsek a föld gyomrában. Só, gipsz, arany, ezüst, vas, szén, bauxit, földgáz és kőolaj vár arra, hogy az új állami életre berendezkedő magyar kinyújtsa a kezét utána. Még nem is említettük a fejlett cserépipart, a különböző színű és minőségű anyagot, a világhírű székely aragonitot, a szárhegyi márványt, meszet, miegymást. A villamosításnak olyan lehetőségei vannak, hogy egy svéd — mondjuk — sírva fordulna el tölünk eddigi mulasztásainkért. A papírgyártást, a gyapjú-, len-, kenderszövőipart csak el kellene indítani. A gyümölcsfeldolgozó és malomipart már nem is sorozzuk ide, hogy kíméljük a magyar képzeletet. Ilyen szempontból ejtjük el itt a háziipari bőrcserzés, művészi fafaragás, taplódíszműáru, ácsolás, szövés-fonás, csípkeverés, és hímzés megemlítését.

Gazdagok vagyunk, olyan gazdagok, hogy fulladozunk kincseink özönében ; olyan gazdagok, hogy nem tudjuk, mit kezdeni velük. És olyan siralmasan szegények ezen a gazdag hagyatékon !