Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940 / 1. szám - Dr. Bíró József: Az erdélyi magyar műemlékpolitika
16 t)r. Biró József mennyi művelt nemzetnek meg kellett küzdenie a műemlékvéde' lem ügyében. Minden állam műemléktörvénye elrendeli a műemlékek szakszerű összeírását« fenntartását, szigorú szankciókkal tiltja el lerombolásukat, s kötelezővé teszi a műemléknek nyilvánított épületek fenntartását (magyar törvény, I, fej, 4. §.)> Ám a műemlékek, mint ingatlanok« legnagyobb része nem az állam, hanem magánosok, legjobb esetben az egyházak tulajdona, s így az államnak a műemlékvédelem címén mélyen bele kell nyúlnia a magántulajdon elvébe. Mi történjék abban az esetben, ha a tulajdonos az emléket nem akarja fenntartani, nincs rá pénze vagy újat akar építeni helyette ? Ebben az esetben a müemléktörvé- nyek Európaszerte elrendelik, hogy a műemlékeknek nyilvánított épületek törvényes úton kisajátíthatók> E kisajátítás lehetőségeivel s a követendő eljárással foglalkozik az 1881 : XXXlX- t. c. I fej. 5—9. §-a és a II. fej. 10—14. §.-a. De honnan vegyék az államok azt az óriási összeget, amely valamennyi fenntartandó, de tulajdonosa által fenntartani nem bírt műemlék kisajátításához szükséges ? Ez a probléma: a fenntartásokra, restaurálásokra s általában a kisajátításra szánt alapok előteremtése tette illuzióriussá még nagy és gazdag nemzeteknél ir a műemlékvédelem eszményi elrendeződését. A pénz előteremtése iránti küzdelem vörös fonálként húzódik végig a MOB egész történetén is* Az állami költségvetésekbe évről-évre felvett összeg a legtöbb esetben alig futotta a bizottság személyi és dologi kiadásainak fedezésére, az emlékek lerajzolására, felvételezésére s a szakértő építészek helyszíni kiszállásainak költségeire.* A törvény 6, § a ugyan külön műemléki alapot rendelt a fenntartás céljaira, de ez sokáig papíron maradt s csak 1886 ban valósult meg egy nagyszabású sorsjáték akciójából; ám ez is rövidesen kimerült. S hogy a magyar állam mégis oly jelentős és kiterjedt műemlékvédelmi tevékenységet fejtett ki 1918-ig« ez legfőképpen a katolikus vallásalap felhasználhatóságának volt köszönhető. Különben 1873 tói 1901 végéig (ebből az időből adataink vannak) 1.087.499 korona 33 fillért fordított a MOB céljai megvalósítására, de ennek nagyobb része, kb. 800.000 korona a felvételekre s a helyszíni kiszállások költségeire fordult, Visegrád, Zólyom várát, Lébényt, Zsámbékot, a pozsonyi ferences templomot, a váradi ásatásokat, stb, a MOB saját költségvetéséből fedezte; a vallásalapból sikerűit a budavári koronázó templom, Bártfa, Csütörtökhely, Jak stb. restaurálása. Egyházak, városok, s migánosok is nagy érdemeket szereztek (Pannonhalma, Garamszentbenedek, Nagybánva, Bajmóc). Erdély- szerle is nagy lendületet vett a restaurálás (Vajdahunyad, Brassó, Nagyszeben); a legutóbbi nagyszabású vállalkozás a gyulafehérvári székesegyháznak Möller István vezette helyreállítása volt, amely azonban a világháború kitörésekor félbeszakadt. A nagy háború, mint annyi mindent, a MOB tevékenységét is megakasztotta, s így az erdélyi műemlékek jobbadán az 1914 év alatti ál‘ L. Forster-nek az 1. jegyzetben id, mürét.
