Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Metamorphosis Transylvaniae
Juhász István: Nőpi rnűvoUsésünh és az ifjúság 85 gyár énekkari nevelés és műveltség megteremtésének. Meg kell emlékeznünk Delly-Szabó Gézáról is, akinél művészi készség, ideg- pattanásig feszülő szubjektív darab- újraélés és gyakorlott, klasszikus fegyelmezettség, ritmikai tökéletesség olyan rendkívüli módon tud egymással kiegészülni. Zongoraszámai —^ br. Kemény Géza és Tatár Ferenc elmaradt száma miatt — egyedül képviselték az estély másik névadó mesterét: Bartók Bélát, Az estély minden apró mozzanatára, a négyoldalról összeszövődő kánonra, a Karádi nóták pompás zárótételeire s mindenre visszaemlékezve, őszintén elmondhatjuk, hogy a március 23-iki hangverseny nemcsak szívügye, de végül is váratlan és szép győzelme volt a főiskolás énekkaroknak. Nem is tudjuk, mit kell méltányolnunk jobban, a hangversenyt előkészítő fáradságos hónapot — hiszen némelyik egyetemi hallgató ismerősünk két- három kórus munkájából is kivette a részét — vagy azt a magával ragadó spotán, pillanatnyi belső hevületet, amit a közreműködő énekkarok az estély alkalmával mutattak meg, s ami azt vallotta abban az órában, hogy ez az ifjúság tökéletesen és mélységesen egy azzal a gondolattal, aminek a szolgálatában pódiumra lépett. Az évenként rendezett diákbálol on túl mekkora öröm volt végre egy ilyen stációhoz érkezni, amikor városunk magyar diákjai együttesen ajándékoznak valamit az anyaváros magyarságának 1 s ez a valami nem más, n int az újjáteremtődő magyar élet legkülönösebb, legkáprázatosabb szimbóluma, az új magyar zene! Kolozsvár városa nem fogadta el ezt az ajándékot. Nem tudjuk miért, de bánkódunk rajta, A kolozsvári Magyar Színház színpadán március 23-án este, a tátongó, üres nézőtér előtt, úgy érezzük különös és mély igazsága volt az Ady és Kodály összefonódó szellemének: „Mi mindig mindenről elkésünk". BERECZKY SÁNDOR NÉPI MŰVELTSÉGŰNK ÉS AZ IFJŰSÁG Az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatában „Adagok 'éli néphagyományaink ismeretéhez^' címmel nehány héttel ezelőtt nagyobb terjedelmű munka jelent meg. Hetven néprajzi gyűjtő munkájának eredményét közli s azon a területen tesz kezdeményező lépést, amely eddig művelőt, sőt érdeklődőt is alig talált. A falu- és népismeret szolgálatába szegődő mozgalom ugyanis két csapáson haladhat, A táj- és népkutatás lehetővé teszi a magyar társadalom népi életkörülményeinek tárgyilagos föltárását s falumunkára ösztönöz az életszínt lehető leggyorsabb és legeredményesebb emelése érdekében. Ez a csapás a jártabb, ebből a szempontból a mozgalom divatosabb, s talán — sürgetőbb is, mint az, amelyik a másik csapáson jár, a faluban megőrzött népi műveltség elemeinek kutatását, rendszerezését és népszerűsítését akarja s célja az, hogy a magyar műveltség egészének megújítását, a „mély" és „magas" műveltség népi-nemzeti szintézisének megalkotásával az új magyar művelődés megteremtését munkálja. Erdélyi szellemi életünkben is az elsőnek látjuk több jelét és komolyabb eredményeit. Az ilyen irányba tájékozódó „falumup-
