Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Eszmék és elvek - Venczel József: Az eltorzított nemzedék-fogalom
Az eltorzított nemzedék-fogaíom m Népünk kiáltó szükségei és a feladatok sürgető parancsa ösztönös erővel sodortak egymáshoz minket és rendeltek közös munkára. Többé nem arra nézünk, amiben eddig különböz'ünk, hanem tudatosan arra, amiben ma egyek vagyunk. Nem fegyverszünetet, hanem békét kötöttünk egymással, mert mindnyájunk felett győzött a népünk iránti felelősség." A SZÓBANFORGÓ KÉRDÉS tehát semmikép som fortyogó katlan, mely kibuggyanni kész, hogy fojtó gőzzel töltse be nemzeti életünk szerény hajlékát» hanem inkább a tűz, mely éltető mele get áraszt, s mikor kell, mozgásra ingerli a dermedteket. Nálunk nem forradalom rejlik a nemzedéki csoportok szándékában, a gond tereli egybe a korosztályokat, s legfönnebb csak annyiban különböznek e csoportok» az öreg és a fiatal, hogy az egyik gondja a múló életé) a másik gondja meg az előtte álló új életé. Szemléletbeli természetes különbség ez '■ az egyik inkább hátratekint- get, a másik inkább előre; az idősebbek gondolkodását némikép elvonttá teszi a más éghajlati viszonyok közt felnőtt hagyomány, a fiataloké e hagyomány körét tágítva, szélesbitve közelebb jutott a valósághoz; az öreg madár fáradt, a repülést nem kívánja, a fiatal, mégha szárnyatörött is, csak szárnyalni kíván s ha nem teheti, szenvedi azt. Élet- és lélektani törvények alapján történik mindez s ha nem volna így, pusztulást jelezhetnénk. Cinizmussal ezt a kérdést kezelni és elintézni nem lehet. A bölcs fölényesekkel szemben állítjuk, hog> midőn a nemzedékben valóságos testet ölt az új eszmei egység s a gondolatok országútján tétova szemmel tájékozódó korosztályok egymásratalálnak, ezen a síkon ugyanaz történik, mint a családi életben a születés pillanatában A közösség felelősei, az atyák magabízóbban tekinthetnének szét, mert van, akiben a megtalált gondolat majdan eszmévé érlelődik, van, aki a megvont alapokra hagyományos tervek szerint épít, van folytatás, a sor nem zárult be, időben gondolkozva: nincs aggodalomra ok. A közösség életében a gyermek megfelelője nem a fiatalság — mint sokan gondolják és hirdetik — hanem a nemzedék. A fiatalság csak élettani megújulást jelent, az elsenyvedt test újjászületik, de a lélek, az eszmehordozó emberi lélek csak a nemzedékben bukkan új életadó forrásokra s csak a nemzedék eszmei sugárzásában képes új alkotásokra, a nemzetélet egyetemes megújítására. Megállapított tény és igazság, hogy a satnyulás jele, ha a gyermek csak apjára hagyakozik, saját lábára állni képtelen, — előbb vagy utóbb kidől a támasz, elolvad az örökség, elnémul a jótanács. Mi következhetik? A közösségi élet síkján alig kevesebb, mint az egyének életében. Támasz nélkül ügyetlenkedés, vagyon nélkül szegénység, jótanács nélkül pusztu'ás. Éppen azért neveléstani alapkívánság, hogy a gyermek legyen önálló egyéniség: apja nyomdokába lépjen, de a saját lábán; örüljön az örökségnek, de gyarapítsa is; jószívvel vegye a jótanácsot, de legyen gondolkozó, tervelő és magabízó. Éz a helyes álláspont, s közösségi életünkben megfelelője körülbelül ez: a fiatal ne legyen csak fiatal, hanem legyen, ha tud, nemzedék, mely az elődök nyomdokába lép,
