Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Szekfű Gyula: A magyar jellem történetünkben
A magyar iellem történetünkben 313 hogy társadalmi lesülyedésében a nemzet köre alá ereszkedett le, ahol nemzeti jellem szóba sem jöhetett többé számára. A szabadságszeretet, politikai belátás, reális gondolkodás a jobbágy életében túlmagas fogalmak lettek, melyekhez anyagi és szellemi nyomora következtében, észjárása nem emelkedhetett fel többé. Az ősi jellem ily körülmények közt legföllebb virtuálisan élhetett benne, rejtve és senkitől észre nem véve, de készen arra, hogy ha egyszer megint visszakerül emberi méltóságába, át tudja venni a nemzet sorsának vezetését a közben elgyöngült és elzagyvult vezető osztálytól... FELISMERÉS ÉS TEHETETLENSÉG A POLITIKAI TÖRTÉNET MOHÁCS UTÁNI katasztrófái és a társadalmi helyzet, a jobbágyság állami elnyomottsága s ebből folyólag legalább is közönye a nemzeti célok iránt, alakította ki a XIX. század helyzetét, mely minden optimista szemlélet csúfjára, még a mára is kihat. A magyar jellem, amint a lovas-nomád alapokon a kereszténység behatására a Duna-medencében kifejlődött s megalakította vegyes faji eredetű elemekből a magyar nemzeti egységet és a magyar államot, szinte páratlanul szerencsés történeti képződmény volt, elég nagy szilárdsággal és ellenálló képességgel, hogy a középkor politikai krizisén és társadalmi átalakulásain keresztül, változatlanul megtartsa alapvető tulajdonságait. De a törők hódítás, az ország ketté és három részre szakadása, az államiság meggyöngülése a külföldre helyezett kormányzat következtében, mindez alapjaiban rázta meg a nemzeti jellemet, melynek egyes vonásai harmóniából zavarba oldódtak, lassanként elvesztették hatékonyságukat és idővel erényekből a nemzet fenntartására ártalmas, ,,nemzeti vétkekké'* változtak. Innen érthető, hogy az utóbbi másfél század megfigyelői csupa ellentétes egymást kizáró jellemvonásokat vettek észre a magyarság arculatján s ezt a zavart eleinte. Szinte már Bessenyeitől kezdve azzal próbálták megmagyarázni, hogy a magyar keleti nép, gyökereit vesztve ért ide Nyugatra, ahol máig sem tudott megnyugodni az idegen lelkiségnek meg nem felelő környezetben: innen van jó és rossz, erény és bűn párhuzamossága. Eddigi fejtegetésünk talán eléggé bebizonyította ily romantikus felfogás helytelenségét... A következőkben csak néhány fordulatra szeretnék felhívni a figyelmet, melyet jellemünk legújabbkori alakulására fontosnak tartunk. A nemzeti hibákat már legelső felfedezőik, így Zrínyi és Rákóczi, nemzetneveléssel akarták a magyar lélekből kiküszöbölni. Mivel ezek a hibák nem szervezetbeli, születés óta élő jelenségek, hanem csak idővel fejlődtek ki, bizonyos, hogy nemzetnevelés tárgya lehet meejavításuk. Ezt a nevelési munkát azonban nem pedagógusaink vállalták magukra, hanem költők, írók, a nemzeti létben mélyen gyökerező államférfiak. Bessenyei Györgytől elkezdve nincs nagyobb költőnk, aki hozzá ne járult volna a nem-
