Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Szekfű Gyula: A magyar jellem történetünkben
Ä magyar jellem t'órténettínkhen 307 Ország, föld és nemzet szabadságának lebirhatatlan vágya mind' egyiknél vallásos színezetet nyer... Tárgyilagosságuk talán a másik, még régibb vonalat, a lovas-nomádot dicséri. Legmélyebbről, bizonyára a közönyből származik ez a tárgyilagosság, saját népükön kívül senkit sem eresztenek közel magukhoz; szeretetük és gyűlöletük tárgyai a saját fajta emberei, a többi csak ritkán emelkedik fel horizontúkon nagy messzeségekből... Az igazi magyar politika sohasem tudja elfelejteni, mert ősidőktől fogva vérében van szomorú tapasztalata, hogy népe egyedül van a világon és sem barátja, sem ellensége nincs önmagáért, hanem csak érdekből... A MEGZAVART LÉLEK A TÖRÖK URALOM MAGYARORSZÁGON több mint más- félszáz évig tartott. Vegyük hozzá előtte a Jagelló-korszakot és utána Lipót abszolutizmusát és a Rákóczi-felkelést, akkor látjuk, hogy több mint kétszáz esztendőn át tartott az idegen uralom és a belső anarchia korszaka, amikor külső népek hadseregei özön- lőtték el az országot és uralkodtak rajta, a magyarok pedig egymással őrök viszályban vitatkoztak azon, mit kellene tenniök, de közmegegyezésre sohasem jutottak. Az ősi tulajonságok ilyen viszonyok között nem működhettek egységesen; a szélbomlott ország, egymás ellen agyarkodó nép jelleme is kellett, hogy megváltozzék. Valóban ez a kétszáz esztendős idegen uralom és belső nyomorúság nem maradt hatás nélkül a nemzeti jellegre, Amint a magyar élet sok egyéb megnyilvánulása, látszólag ősf örökség, csak a XVL—XVIII, században lépett a török hódoltságtól elpusztított régi helyébe, igy a nagy parasztvárosok, a tanyai élet, a Hortobágy pusztája, a népművészet hímzései és ruhadivatja, városaink mai, barokkos formái, hasonlókép lényeges átalakuláson ment át a népi jelleg is. Itt nagy szerepe volt a vezetőréteg lelki szakadásának, másrészt úr és jobbágy további eltávolodásának egymástól; egységes nemzeti lélek ezóta lesz ritkán megvalósuló jámbor kívánsággá, s a ténylegesen megnyilatkozó tulajdonságok ezóta válnak kettősekké... Kétszáz esztendőn át a vezető réteg, melyben a faji jelleg tőbbé-kevésbbé tudatosan élt, éppen a nemzet életbevágó kérdéseiben nem tudott soha egy véleményre jutni. Minden második embernek más volt a véleménye, mint az elsőnek. Az állandó ellentétet Nyugat és Kelet vonzóereje okozta í a Habsburg-király- ság és tőrök uralom hívei századokig vitatkoztak és évtizedeken át fegyverrel pusztították egymást. De más ellentétek is rombolták az ősi egységet: néha társadalmiak, főpapok és világiak, fejenként felkelt megyei nemesek és nagybirtokos mágnások ellentétei, hosszú időkön át katolikus és protestáns felekezeti viszályok, melyek ugyan távolról sem öltöttek magukra oly véres formákat, mint angol, francia, német földön, de talán éppen azért, mert nem robbanhattak ki, hiszen az egyik fél, előbb a protestáns, utóbb a katolikus, akkora túlerővel rendelkezett, hogy a kisebbségnek csak
