Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Szekfű Gyula: A magyar jellem történetünkben
Ä magyar jellem történetünkben 301 zadbeli kialakulásával még mindig nem vonódott meg ez az éles határvonal« sem pedig azzal« hogy a XIV. század közepén már erélyes törekvések jelentkeztek abban az irányban, hogy a szolgáló népek kötelességei egységesittessenek, ami előfeltétele volt az alsó néposztály megmerevedésének. Egységes jobbágyosztályról még a következő század első felében sem lehet szó; ahelyett nagyszámmal vannak adataink« melyek azt mutat.ák« hogy úr és jobbágy között sokkal szélesebb területen áll fenn az érdekközösség« semmint gondolnék... A jobbágy még akkor is fegyveres« fegyverforgató« vitézséget gyakorló ember, akit be is soroznak az országot fenntartó banderiális és portális katonaságba. Szabad költözése még nem vitás; Mátyás király a földesuraknak földhöz kötő törekvéseit még erélyesen elutasítja. Vagyonhoz, sőt birtokhoz is bizonyos körülmények között joga van; földesúri uralom alatt álló jobbágyok más úrtól főidet, igy különösen szőlőket bérelhetnek s adataink vannak arra« hogy a kor viszonyaihoz képest nem egy jobbágy gazdagnak is volt mondható. Mindebből következik« hogy a jobbágy még nem volt kizárva a nemzeti műveltségből« tehát a népet és vezető osztályát szoros anyagi és szellemi kapcsok és közös kultúra tartotta össze. Ennek nemzeti jelentőségét igazában csak mi tudjuk méltányolni« akik magunk előtt látjuk „magas- kultúra" és népi kultúra« politizáló vezető osztály és nemzetileg közönyös szegény nép borzasztó kettészakadását. Az egységes jobbágyosztályba utóbb lesülyedt parasztság is megtartotta ősi kultúrájából, amit szegénysége megengedett neki, ennek bizonyítéka népzenénk« népművészetünk és nem utolsó sorban népnyelvünk ; az is bizonyos« hogy szabadságszeretettől meghatározott ősi nemes emberiességét nem vesztette el új, lealázó helyzetében sem« aminek bizonyítására legyen elég a XVII. századi magyar utazó« Szepsi Csombor Márton megfigyeléseire hivatkoznom! 6 felháborodva szemlélte a francia jobbágy alázatosságát, koldulását« térd- és főhajtásait és ezzel szemben rámutatott a magyar jobbágy önérzetére és főldesuraihoz való elfogulatlan viszonyára: „hazánkban gyakorta az nemesember is bétér az szegény parasztember házához s nem szégyenii túrót és kenyeret kérni tőle“« amit persze a magyar jobbágy ingyen ad urának« azaz a főldesúr vendége jobbágyának. .. Több mint egyszázados előkészület után« melyet Mátyás király jobbágybarát törvényhozása csak megszakitolt, de megálli- tani nem tudott« a végzet az 1514-i jobbágytörvényekben teljesedett be« melyeket Verbőczi István felvévén Hármas-könyvébe, ezzel érvényüket 1848-ig biztosította, A jobbágyságnak ez új helyzetében lehetetlenné vált mindennemű politikai működés« a legkisebb befolyás is a magyar történet alakítására; véleményét politikai dolgokban soha többé nem kérdezték meg, látköre túl nem mehetett kijelölt foglalkozásán, az agrármunkán és az azt kiegészítő falusi kisiparon. Igaz, hogy a földközösség egyes vidékeken még sokáig megmaradt« ami a birtokos és parasztság között valami lelki közösséget is jelentett: később pedig, amikor a földesúr birtoka végkép kivált és elkülőnzödött a jobbágyfaluétól)
