Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Tamási Áron: Készülődés húsvét ünnepére
Tamási Áron már itt is van borbély, itt a faluban ? Hiszen életemben olyant nem hallottam, hogy Farka slakán borbély és fodrász ütött volna tanyát. Ellenben minden szomszédságnak volt ennekelőtte egy haj- nyíréja, s az egész falunak egy foghuzója. Gyermekkoromban az én hajamat is egy ilyen ember vágta, vasárnap reggel, nemcsak ingyen, hanem még a gondolata nélkül is a fizetésnek. Egy fogamtól is itt búcsúztam volt el, cserefa-csutakon ülve. — Hát ezek nincsenek meg ? — kérdem— Megvan — mondja Ágnes. — A foghuzó ember most is működik, de aki a maga haját nyirogatta diák-korában, az éppen a minap meghalt. — Hát most borbélynak hívják a hajnyírót ? — faggatom tovább. Nem tudom, hogy miért, de Agnes nevet ezen. Majd mint egy tudatlan gyermeknek, ügy kezdi magyarázni nekem, hogy most a törvény nagyba tekinti az ipart s így bétiltotta a hajvágó falusi embereket, s jött egy valódi borbély. — S ahhoz járnak? — kérdem. Ismét nevet Ágnes. — Ahhoz nem, ahhoz az egyhez. így tudom meg, hogy búsul a borbély és szidja a fa’ 'iakat j s közben mindennap készül el a faluból. Mert a törvéi^ 'gvan ugyan, de pénzt nem adtak a törvény mellé, elfelejtetté, ilyen formán maradt minden a régiben, csak éppen a működést egy kicsit dugni kell. Oktatásra most több ideje Ágnesnek nincsen, mert megkelt a kalács-tészta s éppen meghevült a kemence is; bé kell vetni. Egyedül maradva őrzöm tovább a gondolatot, amely a fejemben döngicsélve ide és oda száll, mint a méh. Aztán bérepül egy kasba, melyre rá van írva : „Önellátás", Most már én is magyarázhatnám Ágnesnek ezt a rossz szót és az egész divatos elméletet, ami mögötte van. Elmondhatnám neki, hogy amire küzködő népcsoportok és megszorult nemzetek mostanában oly nagyon törekednek, a falu azt is kitalálta és meg is valósította, amennyire csak lehet. Nyomon követhetjük, akár ketten is, hogy a nép zökkenő nélkül és mily hajlékonyán alkalmazkodott az időhöz. Nemcsak élelmét termeli ki, henem iparosa és kereskedője magának, ha a szükség úgy hozza magával. Érzéke és egészsége emberi módon oldja meg a kérdéseket, melyeket a „szakértők“ faj védelem hangzata alatt törvényekkel szabályoznak- S ha igaz, hogy fajtát, osztályt és egyént megítélhetsz az eszközök után, melyeket önvédelmi harcában használ, akkor a falut nemesnek tarthatod. Idegen fajtát, például, ki közéjük téved vagy furakodik, nem vernek meg a falusiak. Igen könnyű és nemtelen volna a harcnak ez a formája, hiszen az erők nem egyenlők. S vérnek és bicskának is van erkölcse, mely szigorúan kötelez mindenkit, aki a közösségnek tagja. Igen egy cigány megteheti, vagy valami jött-ment, hogy megduljon és megverjen például egy zsidót, aki boltot tart a faluban vagy italt mér vigadó s máskor kesergő embereknek- De soha nem hallottam s elképzelni sem igen tudom, hogy falusi székely effélét cselekedjék. Ha mégis tenne ilyent, elárulná a vér és verekedés erkölcsét,
