Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/3. szám - Nemzedéki vallomás - Oberding J. György: A vándorló bukovinai magyarok
/A vándorló bukovinai magyaiok 197 józseííalviakat. Elkeseredésük a múlt század első negyedében érte el tetőpontját és néhány évtizedes telepes élet után nagy részük titokban, éjjel Moldvába szökött vissza, hogy földesuraik zsarnokságától megszabaduljon, A kimenekült családok helyébe a falu egykori urai románokat hozlak, így lett a múlt század első negyedében az azelőtt tiszta magyar községből egyelőre magyar többségű, de vegyes lakosságú falu"/ Csak a jobbágyfelszabadítás szünteti meg a visszaélések nagy részét és javít a bukovinai magyarok helyzetén. A DÉVACSÁNGÓTELEPI l ÁSZLÓ JÁNOS TÁRSADALOMTÖRTÉNETI RAJZA LÁSZLÓ JÁNOS, dévacsángótelepi telepes gazda rendkívül becses településtörténeti és társadalomrajzí adatokat gyűjtött össze és őrzött meg a bukovinai magyarság multszázadbeli életéből A bukó vinai magyarság története című, kéziratban levő terjedelmes munkájában, Ez a népmonográfia azért is becses, mert nem történész, nem társadalomkutató írta, hanem a népcsalád egyik egyszerű, de világosan látó és értelmes tagja. Munkájában a nép gondolkozásmódját, a vele kapcsolatos dolgokról való felfogását és ítéletét rögzíti meg. A betelepülés után a községek lakosságát az ősi székely községi rendszer szerint tizedekre osztották. Minden tized élén a „tizedes“ állt, aki a tizedéhez tartozó lakosság felnőtt férfiait a megállapított sorrend szerint éjszakai őrségre, „estrázsára" rendelte, a közmunkákban a tized felügyeletét gyakorolta s a tized életében észlelt eseményekről a bírónak jelentést tett, A községi elöljáróságot a községi bíró, a képviselőtestület és két esküdt alkotta. A képviselőtestületi tagokat a legtöbb helyen „deputások“-nak nevezték, a román „deputat" (képviselő) szó után. Az esküdteket egyes községekben „bájgor“-oknak, a községi szolgákat pedig hol „vatmán“-oknak, hol „jurat“-oknak nevezték, „A községi bírák — írja László János — valóságos hatalmaságok voltak. Nemcsak parancsoltak, hanem bűntettek is, A község belrendjét illetőleg testi fenyítő jogkörrel rendelkeztek, amit némelyik a kegyetlenségig gyakorolt." Istensegíts egykori bírájá- ról, Kajtár Antalról sok kegyetlenség maradt fenn a nép emlékezetében, „Az én nagyapámnak — emlékszik vissza László — bíró korában az egyik bosszuskodó komája ittas állapotban elénekelte« Megdöglött a bíró lova, nyúzza meg a bíró maga c, nótát. Ezért az öreg lefo gáttá, vasra verette és saját kezeivel úgy elverte a „kedves komáját", hogy három hónapig nyomta az ágyat. Ezekért nem. történt semmi bajuk a bíróknak." A nyugodt népi életet a katonáskodás, a dézsma és a robot nehezítették meg. Bár a Bukovinába való betelepedéskor magukra vállalták az „onus militandi"-t, de annak csak kényszerűségből tettek eleget. Lelkűk mélyén még ott ízzott a madéfalvi veszedelem véres Jancsó Elenier; A bukovinai magyarság Kolozsvár, 1938, 4. 1. i
