Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Metamorphosis Transylvaniae
METAMORPHOSIS TRANSYLVANIAE PRO DOMO Ezekben a forrongó napokban, midőn a többség szeme távoli tájakat figyel s az érdeklődést mesz- sze idegen földek lázas eseményei horgonyozzák le, kissé talán balgának tűnik csökönyösségünk, hogy még most sem akarunk önmagunkról megfeledkezni. De képtelenek vagyunk a közhangulat uralkodó érzését kritikátlanul magukévá tenni. Megértjük, hogy az egyén mind inkább fatalistává lesz, — mi mást is tehetne t nem rajta múlik, mit hoz a holnap s mi történik vele holnapután; ám a nemzet a sorsra mégsem bízhatja magát, mert ha csak sodródik öntudatlanul vagy erejét vesztve letárgiába sűlyed, önmaga ítél maga fölött. Szólásmondások tódulnak eszünkbe, A sorsról, melyet ki sem kerülhet el, meg a jószerencséről, melynek kiki maga a kovácsa. Sors és jószerencse ! — mennyire azonos értelmű szavak a mostani időkben. Zrínyi fejtegette s magyarázta meg az összefüggést Mátyás királyról írt tanulmányában : „ ... szerencséje mindenütt nagy volt, mert szor- galmatossága véghetetlen, mert fáradsága untalan, mert vigyázása megcsalhatatlan ..." A mi álláspontunk mennyivel kényelmesebb, — hamisságát ezért alig is vesszük észre — s fő a nyugalom hiszen csak passzív szemlélői vagyunk az időnek .., Húsz év formálta az erdélyi magyarság politikai gondolkodását s a kialakult magatartást és lelkiséget nagyon szerencsétlennek érezzük ezekben a gondoktól terhes napokban. Szemlélődök és tunyán passzívak ődöngenek körülöttünk, A szemlélődés immár uralkodó lelkialkat, a házi külpolitikusok napi kenyere, még a jobbak is többet törődnek rádiójuk és újságjuk híreivel, mint hivatásukból fakadó komoly kötelességeikkel; a türelmes passzivitás pedig mértékadó közéleti álláspont, a közkényelem rontó csiráit rászabadították társadalmunk amúgysem makkegészséges testére! szervezeteinket máris légüres tér övezi, akcióinkat szabadon fonja körül a formalizmus életölő hínárja, nagy vezetőeszm.ék helyett múló értékű ötletpótlékkal elégszünk meg s a messzetekintő céltudatosságot — látszat szerint — épannyira nem nélkülözzük, mint a gyakorlati eredményességet. Csodálhatni-e ? Itt a szemlélődő lelkialkat s a közélet hivalkodó passzivitása segédkeznek egymásnak, A szemlélődés filozófiára hajlik, cselekedeteket pedig csak az éber vigyázat szül. És a pasz- szívitás ? A börtönlakó narkotikuma, kellemetlen helyzetének kínzó tudatát hessegeti vele, akaratbénító. Szabad és cselekvő ember számára a passzivitás gúzsba-
