Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Juhász István: Az erdélyi fejedelemség társadalmi tényezői
154 Juhász István társadalmi tényezője. Mielőtt azonban rátérnénk e három társadalmi tényező egységére, az erdélyi fejedelemség belső alapjat képező unió triam nationumra., felelnünk kell egy, a ma élő erdélyi ember lelkében felmerülő kérdésre: hol voltak a románok Erdély államalkotó nemzetei között? Benne foglaltattak-e valamelyik másik területi rendiségében vagy pedig az államalkotó rendeken kívül, a földhöz kötött jobbágy életformájában élt-e egész nemzetük? ^aguna püspök, a XIX- századi erdélyi románság nagy vezére az erdélyi három unitált nemzetet és a négy recipiátt vallást együttesen a hét főbűnnek nevezte, — jelezve ezáltal, hogy történeti felfogása szerint a román nemzet és a görög keleti vallás is helyet kellett volna, hogy foglaljon a privilégizált testületekben. A választ e vádra a XVI—XVII- századbeli erdélyi románság életviszonyainak az átnézete adja meg. Román és magyar kútfők szerint a korbeli románság szociális állapotáról a következő képet nyerjük: Az országban szerteszét élő románság legnagyobb része jobbágy, még pedig helyhez nem kötött, nomád, pásztorkodó jobbágy, aki földes- urának, választott elöljárójának vagy a környék várispánjának kezéhez fizeti le a fiscusnak járó adót. Ez az adó nem tized, nem kilenced, nem a bizonyos rovatai, — hanem az állatokból, juhok ból járó ötvened, a „quinquagesima ovium". Ennek behajtási módját az 1548. évi tordai országgyűlés szabályozta, alapegységül a 25 juh után fizetendő egy juhot és egy bárányt állapítva meg. Ahogyan növekedtek az önálló erdélyi állam szükségletei, olyan mértékben szaporodott a nomád jobbágyság anyagi terhe is s így az 1578.-Í kolozsvári országgyűlés már elrendeli, hogy azok, akiknek ötvennél több juhuk van a quinquagesimón kívül, az országos róvást is hordozzák. Sokkal súlyosabb adóterheket viseltek azok a románok, akik beköltöztek egy-egy faluba, „keresztyén“ földeket és telkeket foglalva eh Ez új telepesek rendszerint megpróbálják a letelepedett élet magasabb szintjéts kényelmét megszerezni, úgy, hogy ugyanakkor az ötvenedfizetés boldog állapotában is megmaradjanak. Aminek azonban mind a földesurak, mind miguk a fejedelmek is több Ízben erélyes rendelkezésekkel véget vetnek, — hiszen az ilyen próbálkozások az ő veszteségüket jelentették. A jobbágy román nép között éltek a kenézek, a vajdák s a papok, akiknek életszínvonala nem sokban tért el magától a jobbágylakosságtól, de azért mégis megkülönböztetett jogállásuk volt. Mind az említett 1548-as, mind az 1578-as kolozsvári végzés külön emlékezik meg a kenézekről és a papokról, felmentve őket úgy az ötvened, mint a róvatal fizetése alól Ellenben más végzések gondoskodnak arról, hogy az ilyen kiváltságosok ne nagyon sokasodjanak el, s hogy egy faluban csak egy kenéz (mintegy falusbíró) s legfeljebb két pap legyen. A vajdákat főkép a Kővár várához kapcsolt, katonai szolgálattal tartozó várjobbágyság, puskás gornyik falvakban találjuk, egy-egy vajda gondnokságára 4—8 falu lévén bízva. A vajdák és a kenézek kisebb ügyekben ítélkeztek is fajtestvéreik felett. Külön kell megemlékeznünk a fogarasi bojárokról, akiknek kiváltságai azokból az időkből származnak, amikor e te-
