Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1939/2. szám - Sáry István: Diákszövetkezeti mozgalom

I . III lU IliUi p /?r. Sory István: Diákszövetkezeti mozgalom sági szervezetlensége e lassú, de következetes veszteségek során katasztrófával fenyegeti a nemzetet. Az új jelszó, mely szerint csak egészséges népi gazdasági szervezettség nyomán fakadhat et|észséges társadalmi fejlődésf ezért talál mind több és több fiatal hívőt, ennek nyomán ezért indul biztos tájékozódással önnevelő munka s ezért létesülnek sa­ját gazdasági szervek t diákszövetkezetek. A „MERCUR“ ÉS AZ „ALFA“ A ROMÁN fiatalság szeme előtt távolról sem lehettek annyira élesek a veszedelem körvonalai, mégis hamarabb eszméltek föl s ezen a területen jóval megelőztek. 1929-ben létesül az első ro mániái diákszövetkezet, a bukaresti tudományegyetem bölcsé­szeti hallgatóinak étkezdéje. Kolozsvárt is már 1933 ban megalakul az első diákszövetkezet, a Kereskedelmi Akadémia hallgatóinak „Mercur“ nevű szövetkezete. Ez utóbbit ismertetjük. Szemünk előtt fejlődött virágzó nagy üzemmé és sok indítást meríthetünk abból a félévtizedes múltból, mellyel ez a szövetkezet rendelkezik, íme : A Mercur-szövetkezet célja a diákság elsőrendű szükségletei­nek olcsó fedezése. A 78 alapító tag 37,000 lej üzletrészt jegyez, melynek segítségével diákétkezdét állítanak fel, s ezt nyomon kö­veti a fodrász-, illetve a cipészüzem megszervezése. A diákság pártfogolja a megindult szervezkedést s 1933 év végén a szö­vetkezet mérlegében már 2302 lej nyereség mutatkozik. 1934. év végén a tagok száma 89. a befolyt üzletrésztőke 51,230 lej, tiszta nyereség 6382 lej. 1935-ben a tagok száma 92, a tiszta haszon 31,851 lej. Az 1936 i üzletéy aztán döntő jelentőségűnek bizonyul a szövetkez-it életében. Űj, tágas helyiségbe költözik, s az üzleti fölöslegből a diákság szórakoztatasára rádió készüléket és két billiárd asztalt szereznek be s így a szövetkezet a román diákság kedvelt szórakozó és találkozó helyévé válik. 1936-ban a tagok száma 101, a befolyt üzletrésztőke 66-645 lej, tiszta haszon 62 963 lej. Az étkezde havi előfizetőinek száma 1933-ban 55, 1934-ben 91, 1935-ben 158, 1936-ban 187, Forgalma 1933-ban 398 766; 1934- ben 685,722; 1935-ben 854.139; 1936-ban 1.054.650 lej. Az étkezde mellett az 1937-ben újjászervezett, modernül berendezett fodrász- üzem is rohamosan fejlődött. 1933-ban a műveletek száma 1250, 1934 ben 9830, 1935 ben 16.160, 1936 ban 21 274, 1937-ben és 1938 elejen az egyhónapi műveletek száma 10.090, ami évi 120.000 mű vfc letet Ifent. A szövetkezet aztán az 1938. évben még egy új szakosz­tályt létesít a falusi mezőgazdasagi és gyümölcstermékek eladására. Az új üzletág, mely a szövetkezet étkezdéjének is olcsó beszer­zési forrásul szolgál, a román falusi termékek számára állandó piacot létesít. I í

Next

/
Thumbnails
Contents