Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Sáry István: A romániai szövetkezeti mozgalom
műi mm A ROMÁNIAI SZÖVETKEZETI MOZGALOM A SZÖVETKeZETI MOZGALOM ALAPELVEI A KÖZÉPKOR hűbéri rendszerének bukása után új társadalmi rend állandósul, melynek eszmei alapját a természetjog filozófusai — J. Bodin, Th. Hobbesi H. Grotius, Puffendorf —, továbbá a francia encyklopédisták — Montesquieu, Voltaire, Rousseau — rakták le ; gazdasági vetületét, a Smith Adám megfogalmazta gazdasági liberalizmust pedig kapitalizmusnak nevezzük. Az új rend társadalmi alapja a polgárság ; filozófiai rendszerét az individuá- lizmus, politikai berendezését a liberálizmus, a törvények előtti egyenlőség elve, a nemzeti szuverénitás és a parlamentárizmus szabja meg. A nyugati országokban az eddigi pátriárchális termelési rend megbomlik, az új rendszer nyomán kifejlődnek az ipar különböző ágai, s a már a merkantilizmus által küzdőtérre dobott tőke a munkamegosztással haszonra dolgozó termelés legfontosabb tényezőjévé válik. A termelő eszközök árának emelkedése elválasztja a munkát azok tulajdonától, s mivel ezáltal a munkásság részére még a lehetősége is elvész a termelőeszközök beszerzésének, megszületik a kíméletlen osztályharc. Az új gazdasági rend, mely a magántulajdonon, a meggazdagodás szellemén és a javak cserén alapuló fogalmán (W, Sombart) épül fel, kétségtelenül megoldotta a termelés problémáját, de a minden erkölcsi tényezőt és ellenőrzést félredobó gazdasági rendszer a munkás- osztályt nyomorba dönti. A személyi szabadság az egyéneket nem tette részeseivé a gazdasági szabadságnak. A mezőgazda, az iparos szabadon változtathatta helyét, azonban nem rendelkezett azokkal a gazdasági tényezőkkel, melyek szabad cselekvési képességét ténylegesen biztosították volna. A belső ellentmondások s a nyomukban jelentkező válság, az elnyomottak és kihasználtak nyugtalansága erőteljes reakciót vált ki. A kapitalizmus ellenében két irányzat érvényesíti tételeit. Egyik, a szociálizmus, az egész társadalmi berendezkedés megváltoztatásával véli a válságot megoldani olyanképen, hogy az összedőlő kapitalista társadalom helyén felépülő új társadalom az egyéni érdekeket alárendeli a közösség érdekeinek. A másik gyakorlatias irányzat ; maguknak az érdekelteknek, a munkásoknak a soraiból indul, nem elégszik meg a „nagy leszámolás estélyére" fanatikus hittel való várakozással, hanem a mindennapi szükség, az élet kényszerítő hatása alatt a magukra hagyott egyének tár-
